Óbudai Egyetem
Egyetemünkön az erős elméleti alapokon nyugvó oktatást minőségi, magas színvonalú gyakorlatorientált képzés egészíti ki. Nálunk már az első évtől – többnyire kisebb csoportokban – megkezdődik a gyakorlati képzés is. A karok mindegyikén jól felszerelt laborok, modern eszközök biztosítják ehhez a feltételeket.
Duális és kooperatív képzéseinknek köszönhetően már az egyetem évei alatt munkatapasztalatot szerezhetsz, melynek köszönhetően diplomaszerzést követően nagy előnnyel lépsz ki a munkaerőpiacra.
Az Óbudai Egyetemen végzettek 90%-a egy hónapon belül el tud helyezkedni a saját, képesítése szerinti területen. Ráadásul versenyképes, jó fizetéssel.
Országos viszonylatban kiemelkedően magas ösztöndíj lehetőségeket biztosítunk.
Kollégiumi elhelyezés
Budapesten több mint 1430 kedvezményes díjú férőhelyet biztosít az Óbudai Egyetm 5 jól felszerelt kollégiumban a vidéki hallgatóknak, ahol 2-3-4-6 ágyas szobák, 0-24h portaszolgálat, Wifi, mosási lehetőség, konditerem és egyéb szolgáltatások várják a beköltözőket. Kollégiumaink nemcsak szállást nyújtanak, hanem a kollégisták változatos programokon is részt vehetnek, ahol a tapasztalatok szerint életre szóló barátságok születnek.
Összetartó közösség
Az Óbudai Egyetemen pezsgő, intenzív és színes hallgatói élet vár.
Már a nyári gólyatáborban, majd a Gólyahajón is érezheted, hogy nálunk egy igazán összetartó közösség tagja lehetsz. Ahhoz, hogy eligazodhass a felsőoktatás útvesztőiben, minden évben megrendezzük a tanévnyitó ünnepséget is magába foglaló regisztrációs hetet.
Az egyetemi évek során számos központi rendezvényen és bulin vehetsz részt, mint a Félévnyitó Party, Sportnap, Óbudai Egyetemi Napok, Összkollégiumi rendezvények, Félévzáró. Illetve rengeteg kari esemény is vár: AMK-n például a Selmeci Hagyományörzők napja, BGK-n Bánki Autós nap vagy Bánki koponyája, KGK-n Tavaszi napok vagy Menedzserbál, KVK-n Gyűrű-és Korsóavató szakestély, NIK-en Analóg napok vagy Kockanap, YBL-n Szakest vagy Laza nap.
Ha többre vágysz, számos diákszervezethez, hallgatói körhöz is csatlakozhatsz.
Tanulás támogatása, érdekképviselet
A hallgatók sikerességét az első tanítási naptól támogatjuk patronáló tanárok és mentorok közreműködésével. A felzárkóztató programok lehetőséget adnak a hallgatóknak arra, hogy ingyen részt vegyenek korrepetáláson.
A tananyag elsajátítását az oktatóink által készített számos online tananyaggal segítjük. A MatLab mérnöki szoftver alkalmazásával is megismerkedhetsz.
A Hallgatói Önkormányzat alapvető feladata a hallgatók érdekképviselete, érdekvédelme. A HÖK-ösök segítenek eligazodni az egyetemi élet útvesztőiben, legyen szó ösztöndíjakról vagy bulikról.
A tehetség kibontakoztatását többek között tudományos diákkörök és 8 szakkollégiumunk biztosítják.
Ha szeretnéd egyetemi hallgatóként megmérettetni magad, több tudományos versenyen is elindulhatsz, mint például a Tudományos Diákkör (TDK) és egyéb, akár nemzetközi versenyen is – például RECCS tésztahíd-építő bajnokság, Pneumobil, Robotépítő verseny – megmutathatod mire vagy képes.
Hallgatóink becsatlakozhatnak hazai és nemzetközi kutatás-fejlesztési projektekbe, innovációs ötleteket dolgozhatnak ki, például az Egyetemi Kutató és Innovációs Központban, ahol a robotika, egészségügyi informatika területén folyik a kutatás.
Tehetség, tudomány
Az Óbudai Egyetem folyamatosan szervez konferenciákat, illetve ad otthont nekik, hogy az egyetem minden polgára részese lehessen a tudományos életnek előadóként vagy hallgatóként.
Az Óbudai Egyetem három Tudományos és Technológiai Park kialakítását indította el, ami a magyar felsőoktatásban egyedülálló fejlesztéssorozat. Az ipari parkok teret engednek arra, hogy hallgatóink testközelből dolgozhassanak a legmodernebb eszközökkel.
Nemzetközi lehetőségek
Több nemzetközi program – például: Erasmus+, CEEPUS – több mint 150 európai és Európán túli partnerintézményünk közül választhatsz, hogy külföldön szerezz részképzésben vagy szakmai gyakorlat során értékes tapasztalatokat.
Külföldi hallgatókkal akár itthon, az egyetemen is köthetsz barátságokat, hiszen évente több mint 800 külföldi diák jön tanulni az Óbudai Egyetemre.
Az Óbudai Egyetemmel kapcsolatos információkat megtalálják az uni-obuda.hu oldalon, míg a felvételivel kapcsolatos minden tudnivalót a https://felveteli.uni-obuda.hu/ oldalon tekinthetik meg.
Sport
Az Óbudai Egyetem számára kiemelt fontosságú, hogy hozzájáruljon egyetemi polgárai egészséges életmódjának támogatásához, ezért hallgatóink 106 kurzuson, 22 sportág – mint például a kosárlabda, evezés, jóga vagy funkcionális edzés – közül választhatnak. Tanórákon kívül is biztosítunk mozgási lehetőséget a falmászástól a capoeira-ig.
Számos házibajnokságot szervezünk és évente Egyetemi Sportnapot rendezünk, ahol mindenki kipróbálhatja magát.
Sportolói életpályamodell támogatása
Anyagilag, sportösztöndíjjal, kollégiumi elhelyezéssel illetve az egyéni tan- és vizsgarend lehetőségével is támogatjuk a nemzetközi versenyeken, BEFS és MEFS, illetve egyéb egyetemi versenyeken induló hallgatóinkat, élsportolóinkat. Patronáló tanárok és mentor hallgatók segítségével igyekszik intézményünk segíteni a sportban sikereket elérő hallgatók tanulmányi előmenetelét, diplomájuk megszerzését.
Telephelyek:
Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar
1081 Budapest, Népszínház utca 8.
Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar
1034 Budapest, Bécsi út 94-96.
1084 Budapest, Tavaszmező utca 15.
Keleti Károly Gazdasági Kar
1084 Budapest, Tavaszmező utca 17.
Neumann János Informatikai Kar
1034 Budapest, Bécsi út 96/b
Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar
1034 Budapest, Doberdó utca 6.
Ybl Miklós Építéstudományi Kar
1146 Budapest, Thököly út 74.
Alba Regia Műszaki Kar
8000 Székesfehérvár, Budai út 45.
8000 Székesfehérvár, Pirosalma utca 1-3.
Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhely
3100 Salgótarján, Rákóczi út 180.