Header

Tanulás támogatása

Hisszük, hogy a tudás hatalom és a tanulás végig kíséri az életünket. Tudjuk, hogy az élsport és a tanulás összeegyeztetése olykor túlságosan is nagy kihívások elé állítja az embert, ezért a MOB Kettőskarrier-program igényre szabottan segít a résztvevők útjának egyengetésében, legyen szó pályaorientációról, közép- vagy felsőfokú tanulmányokról, vagy éppen egyéb kompetenciák (pl. nyelvismeret) fejlesztéséről.

A sportolók a felkészülési és a versenyidőszakban sok esetben nem tudnak a tanórákon részt venni, fizikai terhelésük megnehezíti a tanulást. A MOB Kettőskarrier-programja amellett, hogy törekszik a köznevelési, szakképzési, felnőttképzési és felsőoktatási intézményekkel „sportolóbarát” tanulási környezet kialakítására, a hiányzó fejlesztési elemeket saját erőből tervezi biztosítani.

Tanulást segítő szolgáltatások

Ez a programelem elsősorban a tanulásmódszertan fejlesztésére irányul, amelynek feladata azoknak a tanulási módszereknek és annak a szemléletmódnak a megtanítása, amelyek bármely tantárgy eredményes tanulásához felhasználhatók, és a sportolók további tanulmányainak sikeres teljesítéséhez is biztos alapot adnak. A tanulásmódszertan ezen felül az olyan tanulási részképességek, készségek, attitűdök fejlesztéséhez is teret biztosít, mint a figyelem, beszéd, olvasás, emlékezés, gondolkodás, önművelés. Ezen programelemben tervezzük az idegennyelvi kompetenciák fejlesztését, szükség esetén tantárgyi korrepetítorok biztosítását és az olimpiai nevelés értékrendjének közvetítését is.

Együttműködés köznevelési, szakképzési, felnőttképzési és felsőoktatási intézményekkel

A programelem iránya, hogy a minél jobb sportteljesítmények elérése érdekében csökkentse az aktív sportolók tudatos, sportkarrieren túlmutató életpálya tervezésének terheit. Cél a sportolók felsőoktatásba való bekerülési esélyeinek növelése, a tanulmányi terhelés optimalizálása. Ennek érdekében a MOB együttműködési megállapodást kezdeményez az érintett köznevelési, szakképzési, felnőttképzési és felsőoktatási intézményekkel, melynek keretében az élsportolók számára teljesíthető terhelést és követelményrendszert alakítunk ki.

Szakmai partnereink

Bemutatkozás:

24 éve foglalkozom gyerekek, serdülők és fiatal felnőttek tanulási képességeinek, részképességeinek felmérésével és tanácsadással. A Magyarországon jelenleg elérhető legrészletesebb tanulási képességprofil alapján segítem kliemseimet iskolai beváláshoz, tanuláshoz kapcsolódó kérdésekben, erősségeik megtalálásában, elakadásaik feltárásában és megoldásában, vagy éppen a számukra legmegfelelőbb iskola, szakirány, szakma megtalálásában.

Bemutatkozás

A Budapesti Corvinus Egyetem Magyarország vezető egyeteme a gazdasági és társadalomtudományi képzések területén, amelyen jelenleg csaknem 12 000 hallgató tanul, köztük 2000-en külföldi diákok. A Corvinus rendszeresen ér el előkelő helyezést nemzetközi felsőoktatási rangsorokban, és az egyetlen olyan hazai egyetem a gazdaságtudományok területén, amely két nemzetközi intézményi akkreditációval rendelkezik (AMBA, AACSB). 

Weboldal

Bemutatkozás

A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Magyarország első számú üzleti képzést nyújtó egyeteme, amely az üzleti alapszakok – gazdálkodási és menedzsment, kereskedelem és marketing, pénzügy és számvitel, turizmus-vendéglátás és gazdaságinformatikus – mindegyikén piacvezető. A BGE 2023 őszén 3 karon, 80 országból érkező 18 000 hallgatóval, nemzetközi környezetben, 11 alap-, 10 mester-, köztük 11 angol nyelvű és 1 angol nyelvű doktori képzéssel várja leendő hallgatóit

Weboldal

Bemutatkozás

A Debreceni Egyetem több mint négy és fél évszázados történetével ma az ország legrégebben működő felsőoktatási intézménye. Nemzetközi szinten is kimagasló képzési, kutatási és innovációs kapacitásokkal, tudományos eredményekkel rendelkezik, továbbá egyike a világ 500 legjobb egyetemének. A közel 30000 hallgatóból álló diákközösség 14 karon gyarapíthatja tudását. Az intézmény az oktatás, a kutatás, a gyógyító-megelőző tevékenység és az agrárium szolgálatán kívül elkötelezett a kulturális és sport feladatainak teljesítése mellett.

Weboldal

Bemutatkozás

Az Edutus Egyetem – illetve jogelődje – 1992-ben alakult üzleti képzésekre szakosodott első magánfőiskolaként Magyarországon. Intézményünk tatabányai székhelyén, budapesti telephelyén és székelyudvarhelyi kihelyezett képzésén színes szakkínálattal rendelkezik a gazdaságtudományi és a műszaki képzési területeken, és számos programot kínál a bolognai rendszerű alap- és mesterszakokon, a szakirányú továbbképzéseken és felnőttképzéseken. Az Edutus Egyetem nemcsak méreteinél fogva emberközeli intézmény: családias légkör, az oktatók és hallgatók közötti közvetlen kapcsolat és szolgáltatási szemléletmód jellemzi az intézményt, amiben kiemelet szerepet kap az élsportolók tanulmányait segítő speciális program is.

Weboldal

Bemutatkozás

Az Eötvös József Főiskola korszerű és minőségi oktatást, gyakorlatorientált képzéseket, valamint életre szóló kapcsolati tőkét nyújt hallgatóinak. A több mint 150 éves múltra visszatekintő intézmény családias és barátságos légkört biztosít a hallgatóknak, akik tanulmányaik során értékes, azonnal hasznosítható tudásra tehetnek szert.

Bemutatkozás

A Sporttudományi Intézet a hagyománytisztelet mellett a jelen kor követelményeire, illetve a jövő kihívásaira való félkészülést tartja kiemelten fontosnak az oktatói-nevelői, a közösségért végzett, a szakértői és a tudományos tevékenységek során is. A sporttudományi képzések mellett hangsúlyosnak tartjuk a sportos és egészségtudatos egyetem kialakítására való törekvésünket. Célunk, hogy a sporttudományi alapképzésekben (edző, sportszervezés, rekreáció és életmód) és a testnevelőtanár képzésben is hallgatóbarát, élmény- és egyúttal teljesítményközpontú képzésekkel a munkaerőpiac komplex elvárásainak megfelelő szemlélettel, tudással és tapasztalattal rendelkező szakembereket képezzünk. Hiszünk a képzésünkben, így profilunkban kiemelt szerepet játszanak a verseny- és élsportolók, szabadidősportolók, fogyatékosok és a különböző képességekkel és életkori jellemzőkkel rendelkező hallgatók is.

Bemutatkozás

Kodolányi János Egyetem, az Albensis Tudásközpont tagja

A hazai magán-felsőoktatásban úttörő szerepet betöltő székesfehérvári, budapesti és orosházi kampusszal rendelkező egyetem az elmúlt években ünnepelte fennállásának 30. jubileumi évét.

Az intézmény kiemelt küldetése, hogy az Albensis Tudásközpont tagjaként hallgatói számára életre szóló tanulmányi programot nyújtson: széles képzési palettája így a felnőttoktatásra és a rugalmas online tanulmányi formákra is kiterjed. Emellett a KJE kiemelt figyelmet fordít az élsportolókra, akiket egy speciális mentorprogrammal várnak.

Az intézmény élen jár az Erasmus+ pályázatok gondozásában is: a világ több mint 30 országában, közel 150 partneregyetemmel működnek együtt.

A való életre épülő, egyedi oktatási modelljét (PIQ & Lead) a legmagasabb szintű hazai és nemzetközi szakmai díjakkal méltatták.

2023-ban háromszor annyi első évfolyamos diákkal és a második legtöbb EU-n kívüli mobilitás ösztöndíj lehetőséggel kezdte meg a tanévet az intézmény.

#EgyüttValóraVáltjuk!

http://www.kodolanyi.hu/

https://www.facebook.com/kodolanyi

https://www.instagram.com/kodolanyiegyetem/

Weboldal

Bemutatkozás:

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Európa egyik legnagyobb agrárfókuszú felsőoktatási intézménye. Öt campusán - Gödöllőn, Budán, Kaposváron, Keszthelyen és Gyöngyösön – és számos képzési helyén a 21. század technológia kihívásainak megfelelően biztosít magas színvonalú, folyamatosan megújuló képzéseket hallgatói számára. A MATE célja Magyarország gazdasági és társadalmi fejlődésének elősegítése, valamint a vidék és a mezőgazdaság újjáépítése-fejlesztése kiemelkedő oktatási, kutatási, innovációs és tanácsadási tevékenységeivel. A képzési területeket tekintve agrár-, környezettudományi, természetvédelmi, művészeti, gazdasági- műszaki és pedagógiai területeken nyújt korszerű komplex tudást.

Weboldal

Bemutatkozás

A MOME küldetése, hogy design alapú tanulással, kutatással és a gyakorlati szakértelem alkalmazásával adjon válaszokat a 21. század égető kihívásaira. Az egyetem Moholy-Nagy Lászlóról, a Bauhaus kiemelkedő professzoráról kapta a nevét, aki hitt a művészet és a design társadalomformáló szerepében, és abban, hogy azok hatását a technológiai innovációkkal összefűzve még erősebbé tehetjük. Ma is ezen az úton jár a MOME, hiszen az oktatás, az alkotás, a kutatás, az innováció és a technológia olyan ötvözete, amely a régióban is egyedülálló. Az intézmény megkerülhetetlen központja a hazai alkotói, tervezői kultúrának, missziójának tekinti a közösség szolgálatát, a designtudatosság terjesztését, és azt, hogy hozzájáruljon Magyarország és Kelet-Közép-Európa gazdasági és kulturális ökoszisztémáinak fejlesztéséhez.

Weboldal

Bemutatkozás

A Neumann János Egyetem alkalmazott tudományok egyetemeként hazai és nemzetközi versenyképességét a legkorszerűbb eszközök és módszerek alkalmazására építi. Az intézmény küldetése a gazdasági és társadalmi élet változásaihoz igazodó, versenyképes képzés megvalósítása, hallgatói számára tanulásra és sportolásra ösztönző környezet megteremtése.

Weboldal

Bemutatkozás

A 2012. január 1-jétől működő Egyetem célja, hogy a hazai és nemzetközi közigazgatási szféra, a Magyar Honvédség, valamint a rendvédelmi szervek és a vízügyi szféra számára képezzen szakembereket. 2014 márciusában megnyílt a teljes műemléki rekonstrukcióval felújított történelmi Ludovika Főépület. 2017 szeptemberében pedig a közel négyezer fő egyidejű befogadására alkalmas, szemináriumi termekkel, nagyelőadókkal, laborokkal és olvasóteremmel rendelkező Oktatási Központ, valamint a Rendészeti Oktatási Épület és Kollégium is megnyitotta kapuit. A Ludovika Campuson található még a 2017-ben Építőipari Nívódíjat nyert Orczy Úti Kollégium is, a sportcsarnokkal, uszodával rendelkező Ludovika Aréna, továbbá több kültéri sportpálya, a lövészklub, valamint a Ludovika Huszár Lovarda is. A Ludovika Sportegyesület huszonkét szakosztályával Egyetemünk méltán használja a „Sportos egyetem, sportos közszolgálat” szlogent. Mindez növeli Egyetemünk presztízsét, a ludovikás hagyományokat integrálja az egyetemi oktatásba, ugyanakkor túl is lép a klasszikus magyar felsőoktatás funkcióin és keretein.

Weboldal

Bemutatkozás

A Nyíregyházi Egyetem és a sport A Nyíregyházi Egyetem jelenleg a legnagyobb felsőoktatási intézmény Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, Nyíregyháza városában. Az intézményben évtizedes hagyománnyal rendelkezik a testnevelő tanárképzés, illetve számos területen sporttudományi-élettani kutatásokat folytatnak szakembereink. Hallgatóink közül az évtizedek alatt számos olimpikon, Európa és világbajnok sportoló, sportszakember került ki. A tanulmányi épületek mellett országos viszonylatban is egyedülálló sportlétesítmények állnak az egyetemi hallgatók rendelkezésére. A campus területén kialakított szabadtéri sportlétesítmények közül kiemelendő a rekortán borítású atlétikapálya, a két kézilabdapálya, a három teniszpálya, a streetball pálya és a kondipark. A fedett sportlétesítmények közül sportcsarnok, atlétikai csarnok, uszoda, gimnasztikaterem, fitneszterem kínál lehetőséget mozgásra.

Bemutatkozás

Az Óbudai Egyetem hallgatói műszaki, informatikai, gazdaságtudományi, természettudományi, agrár, valamint pedagógiai területeken szerezhetnek piacképes diplomát az intézmény 7 karán és 2 képzési központjában 18 alapszakon, 16 mesterszakon, 4 doktori iskolában, illetve 5 felsőoktatási szakképzés és számos szakirányú továbbképzés közül választhatnak. Magyarország egyik legnagyobb felsőoktatási intézményébe mintegy 12 ezer hallgató végzi tanulmányait budapesti és több vidéki campusunkon. A magyar mérnökök egyharmada az Óbudai Egyetemen szerzi meg diplomáját, és a végzést követően szinte azonnal el tudnak helyezkedni szakterületükön.

Bemutatkozás

A veszprémi székhelyű Pannon Egyetem öt karán a munkaerőpiac igényeit kielégítő, minőségi képzések folynak. Hét éve sikeresen működteti a Sport és Tanulás Programot, melynek célja az egyetemünkön tanuló sportolók tanulásának támogatása. A Sportösztöndíj egyéni tanrenddel, mentorálással segíti a hallgatókat, hogy a jövőben is megfelelő időt szánhassanak tanulmányaik mellett a versenysportra.

Weboldal

Bemutatkozás

Emberközpontú minőségi oktatás, klasszikus tudás és innováció - ezt kínálja hallgatóinak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Az intézmény 1635-ös nagyszombati alapítása, majd 1992-es újraalapítása, Magyarország legrégebb óta folyamatosan működő egyetemének sarokköveit jelentik. Sokrétű képzési rendszerével egyaránt szolgálja a teljes emberi személyiség kibontakoztatásához szükséges hagyományos ismeretek és értékek közvetítését, valamint az információs társadalom formálását, az emberi kiteljesedéshez történő igazítását.

Bemutatkozás

A Semmelweis Egyetem Magyarország és a közép-európai régió vezető orvos-egészségügyi felsőoktatási intézménye, mely szakegyetemként egyedülálló az országban. Három fő tevékenysége az oktatás, kutatás-innováció és gyógyítás; e hármas egység teszi nemzetközileg is elismert tudásközponttá a több mint 250 éves egyetemet. A képzés hat karon és három nyelven (magyar, angol, német) folyik. Hallgatóink száma jóval meghaladja a 14 ezer főt és ez a szám folyamatosan növekszik. Hallgatóink harmada a világ 5 kontinenséről, több mint 100 országból érkezik hozzánk. A Semmelweis Egyetemen végzett a Magyarországon dolgozó orvosok 45, a fogorvosok 44, a gyógyszerészek 39, valamint a szakdolgozók 28 százaléka.

Bemutatkozás

A Soproni Egyetem négy karral rendelkező, országos és regionális szerepű, nemzetközileg is jelentős felsőoktatási intézmény, a nyugat-magyarországi régió szellemi, oktatási és kutatási központja. Az egyetem karain az oktatás évszázados hagyományokra tekint vissza. A Soproni Egyetem szellemiségét tekintve „zöld egyetem”. A természeti, társadalmi, emberi környezetet az életminőség megőrzése és javítása érdekében igyekszik alakítani, karait és tevékenységét a környezettudatos gondolkodásmód jellemzi. Ápolja az erkölcsi és emberi értékeket, célkitűzéseivel és működésével a régió és az egész ország szellemi felemelkedését szolgálja

Rövid bemutatkozás

Az SZTE elődintézményét Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király 1581. május 12-én alapította Kolozsvárott, majd, 1921-ben Szegeden talált új otthonra. Két Nobel-díjjal elismert kutató is köthető a Szegedi Tudományegyetemhez: Szent-Györgyi Albert és Karikó Katalin. A Szegedi Tudományegyetem oktatástól elválaszthatatlan küldetése a nemzetközi összehasonlításban is versenyképes kutatóegyetemi jelleg megőrzése, és az európai színvonalú gyógyító munka biztosítása. Mindemellett a szegedi egyetem, mint a Dél-alföldi régió egyik legnagyobb szervezete, aktív szerepet vállal a régió társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődésében. Honlap: www.u-szeged.hu/

Jelentkezés

Image5

Ugorj fejest a tanulásba!

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.
Jelentkezem