Pannon Egyetem
A veszprémi székhelyű Pannon Egyetem emberléptékű, hallgatóbarát intézmény, öt karán a régió gazdasági szereplőivel és önkormányzataival szoros együttműködésben a munkaerőpiac igényeit kielégítő portfoliójú, minőségi, intézményi kutatásokkal támogatott képzések folynak. Oktatóink felkészültsége és nemzetközileg is elismert kutatás-fejlesztési eredményeink a hazai egyetemek között előkelő helyre rangsorolnak bennünket. Emellé évtizedes, sőt évszázados egyetemi hagyományokkal színesített diákéletet kínálunk ‒ erősítve a közösségi összetartozás élményét.
A Pannon Egyetemen már hét éve sikeresen működik a Sport és Tanulás Program, amelynek célja az egyetemünkön tanuló sportolók tanulásának támogatása. A Sportösztöndíj egyéni tanrenddel, mentorálással segíti a hallgatókat, hogy a jövőben is megfelelő időt szánhassanak tanulmányaik mellett a versenysportra. Az elmúlt években számos, nemzetközi szinten is kimagasló eredményeket elérő sportoló kapott már támogatást, többek között az olimpiai ezüstérmes nyíltvízi úszó, Rasovszky Kristóf is.
Közel 50 edzésforma közül választhatnak a hallgatók a Testnevelési és Sport Intézet elméleti kurzusai mellett. Az Intézet nagy hangsúlyt fektet arra, hogy mindenki megtalálja az edzettségének megfelelő mozgásformát. A felsőoktatási szakképzésen két félév a kötelező, alapszakon 4 félév, mesterszakon pedig ajánlott elméleti kurzusok vannak. Egy félévben 20 aláírást kell összegyűjteni a hallgatóknak a testnevelés teljesítéséhez, de ezt tényleg nagyon változatosan tudják megtenni a sportági kínálatból.
Az egyetemnek evezős, röplabda, kosárlabda és futsal csapatai vannak, melyekhez csatlakozhatnak a hallgatók, és részt vehetnek a MEFOB (Magyar Egyetemi és Főiskolás Országos Bajnokság) versenyein. Ezen kívül a Veszprémi Egyetemi Sport Club révén versenysportra is van lehetőség egyesületi színekben. Az egyetemi csapatokba nem nehéz bekerülni, csak fel kell keresni az edzőt, elmenni egy edzésre és eldönteni, hogy tetszik-e. A röplabdás, kosaras csapatoknál azért persze nem árt, ha valaki már játszotta korábban ezt a sportot, de nem feltétel.
A Pannon Egyetem egy olyan sportlétesítménnyel gazdagodott a Brick Zone-nal, amely a hallgatók és a városlakók számára egyaránt színvonalas helyszíne lehet az aktív időtöltésnek. A "loft" stílusban kialakított 400 m2-es kondicionáló terem egy szabadtéri erőfejlesztésre is lehetőséget adó átriumos udvarral is rendelkezik. A klasszikus, testépítésre alkalmas kondigépeken és szabad súlyos eszközökön túl a funkcionális edzéshez nélkülözhetetlen keretekkel, saját testsúlyos eszközökkel, illetve modern légkamrás kardiógépekkel bővült az eszközpark. Figyelmet fordítottunk az edzés utáni regenerálódás lehetőségére is: a szolgáltatások között elérhető az infraszauna és a masszázs.
A Pannon Egyetem a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség által az egyetemi-főiskolai sport szakmai programjaként kidolgozott Hajós Alfréd Terv célkitűzéseivel egyetértésben létrehozta a Sport és Tanulás Programot, amelyet a 2014/2015-ös tanévtől működtet.
Az ismert, sikeres sportolók azon túl, hogy növelik az Egyetem hírnevét, vonzerejét, hiteles közvetítői lehetnek az aktív életformának hallgatótársaik körében. Az ő kettős szerepvállalásuk sok áldozattal jár. Mivel meggyőződésünk, hogy ezen áldozat társadalmi vetülete a felnövekvő generáció egészségtudatában és életvezetésében is tetten érhető, a Pannon Egyetem támogatni kívánja a kettős karrier sikerét ezért.
A Pannon Egyetem Testnevelési és Sport Intézetének Sport és Tanulás Programját nyolc éve adaptálta a Veszprémi Szakképzési Centrum, melynek nyolc tagintézményéből 2022/2023. tanév II. félévben 18 fő ösztöndíj támogatásban, 26 fő mentorprogram támogatásban részesült 5 hónapon keresztül. Az intézmények együttműködése által lehetőség nyílik rá, hogy a sportolók utánpótlás korosztálytól bekapcsolódjanak a programba.
A Szenátus által elfogadott szabályzattal megalapozott programunk az alábbi vállalásokkal segíti sportolóinkat:
- a továbbtanulni szándékozó sportolók egyéni tájékoztatása a továbbtanulás lehetőségeiről, tanulmányaik támogatása, igény esetén felkészítésük a sikeres felvételire
- egyéni tanulmányi rend
- tanulás segítése: online hozzáférhető tananyagok, kontakt órák kezelése, korrepetálás segítése
- karrier követése és támogatása
- sportösztöndíj
- kollégiumi férőhely
- a sportolást támogató eszköz- és létesítmény háttér biztosítása az Intézmény lehetőségeihez mérten
- élsport által felállított, a tanulmányok előmenetelét akadályozó problémák egyéni kezelése.
A Sport és Tanulás Program Bizottságának tagjai között láthatjuk a karok oktatási dékánhelyetteseit, ami láthatóan az oktatásirányítás legmagasabb szintjén kezeli és támogatja a sportolók kettős karrierjét.
A garantált siker érdekében a sportolóik által érintett egyesületekkel, szakmai szervezetekkel is együttműködési megállapodást köt a Pannon Egyetem. Ez a kapcsolódás segíti rögzíteni a korábban megszerzett tapasztalatokat, teszi automatikussá a továbbtanulás kérdésének időszakában felmerülő kérdések megválaszolását, megelőzve a sportkarrier és a továbbtanulás közötti választás dilemmáját.
Az elmúlt évek néhány kiemelkedő sportolója:
- Demeter Klaudia hallgatónk Fitness Világbajnokság Sport modell kategóriában és Európa Bajnokság Sport Modell Kategóriában az I. helyezett volt.
- Farsang Evelin atléta hallgatónk 400 m-es gátfutásban I. helyezett volt a Magyar Bajnokságban és az Egyetemi-Főiskolai Bajnokságban is.
- Kovács Anna transzplantált atléta hallgatónk Magyar Bajnokságban 100 m-es és 200 m-es futásban I. helyezett, távolugrásban I. helyezett volt.
- Petrovszki Tibor kalapácsvetés sportágban az Egyetemi-Főiskolai Bajnokságban I. helyezett, az Országos Felnőtt Bajnokságban IV. helyezett volt.
- Szollár András olimpiai trapplövészet sportágban az Országos Bajnokságban I. helyezett, az Universiaden II. helyezett volt.
- Faluvégi Rudolf válogatott kézilabdázó
- Schuh Timuzsin válogatott kézilabdázó, MKB Veszprém játékosa
- Rasovszky Kristóf, olimpiai ezüstérmes, világbajnok, kétszeres Európa-bajnok és junior világbajnok úszó
Partner egyesületeink:
- Futsal Club Veszprém1
- Bakony Kendo és IAIDO Club
- Balatonfüredi KC
- Balatonfűzfői Lövész Egylet
- Centrum Sport Egyesület
- Telekom Veszprém KC
- Trampolin Sportegyesület
- Veszprémi Egyetemi Atlétikai Club
- Veszprémi Egyetemi Sport Club
- Veszprémi Foci Centrum Utánpótlás SE
- Veszprémi Rendőr Sportegyesület
- Veszprémi Shotokan Karate Club Sportegyesület
- Veszprémi Thai-Boksz Sportegyesület
- Veszprémi Torna Club
- Veszprémi Úszó Club
- Vincze Judo Club
- Tapolcai Vívóklub
- ifj Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia Nonprofit Kft
- Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club
- Veszprém Honvéd Sortegyesület
- MÁV Előre Sport Club
Veszprém: székhely
Nagykanizsa: Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ
Zalaegerszeg: Zalaegerszegi Egyetemi Központ
Kőszeg: Kőszegi Kampusz