
Új sportágként a szambó is bekerült az első alkalommal rendezendő bakui Európai Játékok programjába.
Borkai Zsolt olimpiai bajnok magyar tornász, tanár, politikus, sportvezető augusztus 31-én ünnepli 49. születésnapját. A MOB elnökévé 2010. november 20-án választották.
Hazaérkezett a nanjingi, II. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokról a Magyar Ifjúsági Csapat. Kisebb késéssel, este háromnegyed tizenegykor szállt le a Liszt Ferenc Repülőtér betonjára a Frankfurtból érkező repülőgép.
„Csak idő kérdése, hogy a vusu bekerüljön az olimpiai programba” – jelentette ki Si Jong-hszin, a saolin templom 30. apátja, a Kínai Buddhista Szövetség alelnöke.
Még száz nap és kezdődik a magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság.

Az első Európai Játékok egyik főszervezője, Simon Clegg már most ígéretet tett rá, hogy rendkívül erős mezőny áll rajthoz jövő nyáron Bakuban.

Egy újabb közvélemény-kutatás is arról árulkodik, hogy a norvégok döntő többsége nem támogatja Oslo kandidálását a 2022-es téli olimpiára.
Az idei Újpesti Városnapok keretében díjátadó ünnepséget szervezett a kerület önkormányzata. A csütörtök délutáni eseményen Szabó Bence, a MOB főtitkára Újpest Díszpolgára-címet vehetett át Wintermantel Zsolt polgármestertől. Az olimpiai bajnok labdarúgó Noskó Ernő Újpestért Díjban részesült.

A csütörtök délutáni záróünnepséggel hivatalosan is befejeződött a második ifjúsági olimpiai játékok Nanjingban.

Szilágyi Liliána saját elmondása szerint fantasztikus élményekkel gazdagodott a nanjingi ifjúsági olimpián, és szíve szerint egyhamar nem szállna fel a hazafelé tartó gépre. Kétszeres aranyérmes úszónk határtalanul büszke arra, hogy ő viheti a magyar zászlót a záróünnepségen, de már messzebbre is tekintget: a felnőtt mezőnyben is szeretne nagyot robbantani.