
Carlos Nuzman, a szervezőbizottság elnöke újfent hangsúlyozta, Rio de Janeiro és Brazília egyaránt komoly hasznot húz majd a 2016-os olimpiából.
"Kiváló formában utazhat Nanjingba Tolnai Zsanett! Kerékpáros tanítványom korosztályában megnyerte az Olimpiai Reménységek Versenyét, ez mindenképp bíztató az augusztus közepén kezdődő ifjúsági olimpia előtt" - nyilatkozta a KSI-Csepel SE versenyzőjéről Somogyi Miklós, a Nanjingba készülő bringás csapat vezetője.

Zs. Tóth Anna öttusázó bizakodva várja a nanjingi ifjúsági olimpiát, azt illetően viszont nem mer jóslásokba bocsátkozni, milyen eredménnyel lenne elégedett.
A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) doppingolás miatt élete végéig eltiltotta Emerson Barbosa brazil erőemelőt, továbbá 1500 eurós büntetéssel sújtotta.

Életének 69. évében, súlyos betegség következtében elhunyt Németh Angéla, Mexikóváros olimpiai bajnok gerelyhajítója.

Hétfő este a Ferencváros és az Újpest öregfiúkcsapatának mérkőzésével megtartották a Ferencváros új, 23 700 férőhelyes stadionjának, a Groupama Arénának a főpróbáját.
Teniszben két lány képviseli hazánkat a nanjingi ifjúsági olimpián. A napokban mindketten korosztályos csapat Európa-bajnokságon szerepelnek.
Nagy volt a forgalom Kecskeméten, a Rezeda utcában, a Szemerédy család házában hétfőn délben. Sokan ott akartak lenni Szemerey Andorné, Törös Olga 100. születésnapi ünneplésén. Az 1936-os berlini olimpia bronzérmes tornásza nem győzte fogadni a gratulációkat és az ajándékokat.
A MOB az érintett sportági szakszövetségekkel már megkezdte a konzultációkat a riói olimpiai felkészüléssel kapcsolatban. „A MOB terve, hogy minden sportág legalább egyszer jusson ki Rióba az olimpia előtt, hogy lássa a feltételeket” – hangsúlyozta Fábián László, két évvel a 2016-os játékok augusztus 5-ei megnyitója előtt.

Pontosan két év múlva, 2016. augusztus 5-én kezdődik a XXXI. Nyári Olimpia Rio de Janeiróban. Ennek kapcsán bemutatjuk a várost, azt, hogy hogyan nyerte el a rendezés jogát, mire kell ott számítani, illetve hogy milyen elvárások vannak eredményességben a Magyar Olimpiai Csapat felé.