Az I. Európa Játékok előtt kerek egy esztendővel szemináriumot (Chefs de Mission Seminar) tartottak a résztvevő országok csapatvezetői számára Bakuban. A Magyar Olimpiai Bizottságot Fábián László sportigazgató képviselte. A magyarokat az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) elnöke, Patrick Hickey személyesen hívta meg a 2015-ös azeri játékokra.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság lausanne-i központjában ülésezik a héten az a 14 munkacsoport, akik hangsúlyos javaslataikkal segítenek majd körvonalazni a 2020-as olimpia programját, az Olimpiai Mozgalom jövőjének stratégiai ütemtervét.
Országszerte különböző eseményekkel, a fő helyszínen, Balatonfüreden pedig a legkülönbözőbb versenyekkel ünneplik szombaton a Magyar Úszás Napját.
Szombaton délelőtt ismét Balatonfüreden rendezik meg a LEN Nyílt Vízi Európa-kupa 10 kilométeres versenysorozatának második fordulóját, amelynek középpontjába idén is a tavalyi győztes Risztov Éva, és a mögötte mindössze hat tizeddel elmaradó Olasz Anna párviadala kerülhet. Risztov szombaton is a saját elvárásának akar megfelelni, Olasz pedig újra szoros versenyt vívni az olimpiai bajnokkal.
Meglepetésként érte a hír a Magyar Kosárlabda Szövetséget, miszerint mind a lányok, mind a fiúk indulhatnak a nankingi olimpia 3x3-as kosárlabdatornáján.
Jubileum előtt áll a Magyar Olimpiai Bizottság. Negyedszázada, 1989. június 17-én, a négy héttel korábban rendezett Olimpiai Fórum nagy többséggel hozott határozatának megfelelően a sportszövetségek és olimpiai bajnokok delegáltjai alakították újjá a testületet, a küldöttek titkos szavazással választhatták meg a tisztségviselőket.
Idén ünnepli fennállásának 100. évét az olimpiák egyik legmeghatározóbb szimbóluma, az olimpiai zászló, melyet 1914-ben, Párizsban az Olimpiai Jubileumi Kongresszus alkalmával hozták létre az Olimpiai Mozgalom 20. évfordulójának ünneplése céljából.
Olimpiai bajnokokkal és hozzátartozóival közösen ünnepelték a Czakó utcai Sport- és Szabadidőközpontban az I. kerület-kötődésű ötkarikás győztesek tiszteletére egy esztendővel ezelőtt állított emléktáblát, melyet akkor Jeney Jánosné budavári alpolgármester és Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója avatott fel.

Dávid Imre, a Magyar Olimpiai Bizottság felügyelőbizottságának elnöke a közelmúltban ünnepelte a hetvenedik születésnapját, az aktív sportolás azonban még mindig a napi rutinját képezi.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a nők egyenjogúságának fontosságára hívta fel a figyelmet egy konferencián Helsinkiben.