
Bemutatkoztak az olimpián rövidpályás gyorskorcsolyázóink is! Moon Wonjun továbbjutott, Nógrádi Bence sajnos kiesett a férfi 1000 méter selejtezőjéből, Végi Diána Laura 500 méteren szintén búcsúzni kényszerült, csakúgy, mint vegyes váltónk, amely nem jutott tovább a negyeddöntőből. Sífutásban a sprint klasszikus számban voltunk érdekeltek, Pónya Sára 77., Büki Ádám 90. helyen végzett.

„Az olimpia olyan, mint az autósportban a Forma-1. Büszkén mondhatom, hogy mi, magyarok a sportorvoslást az olimpia szintjén tudjuk hozni" – mondta a milánó-cortinai téli olimpián szereplő Magyar Olimpiai Csapat vezető orvosa, dr. Tállay András. A sportsebész főorvos beszélt az észak-olaszországi játékokra jellemző jelentős távolságok kihívásairól, a Team Hungary egészségügyi kiszolgálásáról és a szervezők által nyújtott helyszíni ambuláns és kórházi lehetőségekről.

Brunner Blanca két napja még azt sem tudta, hogy rajthoz állhat az olimpián, ma pedig már túl van az első edzésen, amelyen teljesítette a pályát, és ez garantálja a részvételét. Az ifjú snowboard crossost az első olimpiai élményeiről kérdezte a MOB médiacsapata.

Az elmúlt héten több sportágban is jól szerepeltek sportolóink a különböző versenyeken. A női vízilabda-válogatott Eb-ezüstérmet szerzett, Özbas Szofi az igen rangos párizsi judo Grand Slam tornán győzött súlycsoportjában, a kötöttfogású birkózók a zágrábi UWW-ranglistaversenyen két elsőséget gyűjtöttek be. Molnár Attila idei első fedett pályás versenyén megdöntötte a 400 méter Eb-rekordját, Vadnai Jonatán ismét dobogós egy vitorlásversenyen. A magyar női jégkorong-válogatott nyerte a Wörthi-tó Kupát, a tenisz Davis Kupa-válogatott vereséget szenvedett az amerikaiaktól, három magyar rekord született a pályakerékpáros Eb-n. A magyar vívók tőrben GP-n, párbajtőrben világkupaversenyen küzdöttek.

A sífutók 10+10 kilométeres skiatlon számával a Magyar Csapat számára is elkezdődött az olimpia – Teseróban férfiversenyzőink, Büki Ádám és Kónya Ádám mérették meg magukat.

Snowboard crossban Brunner Blanca tartalékból olimpiai résztvevővé lépett elő – ő a Magyar Csapat 16. tagja! Sérülés miatt ketten visszaléptek a mezőnyből, így Brunner váratlanul lehetőséghez jutott. A fiatal versenyző két méterrel a föld fölött jár, de készen áll a kihívásra.

Kiemelkedően fontos vendég érkezett szombat délután az olimpiai faluba: Sulyok Tamás köztársasági elnök úr meglátogatta a Magyar Csapatot, együtt ebédelt a sportolókkal, benézett a szobáikba és kapott egy kis bepillantást a kulisszák mögé is.

A San Siro stadion ünnepi díszbe öltözött. Ezúttal azonban nem a rajongott futballisták, hanem az olimpikonok, az ötkarikás játékok résztvevőinek tiszteletére. Fellobbant a láng, a nyitóünnepséggel hivatalosan is elkezdődött XXV. Téli Olimpiai Játékok Milánó-Cortinában.

A hivatalosan a pénteki megnyitóval kezdődő téli olimpia előtt a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) a sportolók 92 százalékát vetette alá doppingvizsgálatnak, összesen 7100 tesztet végezve el.

Az olimpiai falu megtelt élettel. Egymásnak adták a kilincset a „nagyemberek”, a sportdiplomaták, sőt, még Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök is meglátogatta a milánói olimpiai falut, ám a fókusz természetesen a sportolókon volt. A jégkorongtorna már elkezdődött, a legtöbben – így a mieink is – egyelőre csak szokták az olimpiai hangulatot, ismerkednek az edzéshelyszínekkel, és a többi sportág képviselőivel.