
A fiatal Team Hungary öt sportágban áll rajthoz a hétfői versenynapon. Úszásban és atlétikában már érmeket is osztanak.

Szombaton délután elkészítették a teniszezők egyes versenyének sorsolását. Két magyar teniszező már a megnyitó előtt, vasárnap reggel pályára lép az első fordulóban.

Július 21-én a miskolci olimpikonok és paralimpikonok emlékére Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata két gyönyörű emlékfalat avatott, melyeket a Miskolc Városi Sportcsarnok (Generali Aréna) oldalán, a főbejárat mellett helyeztek el az épülete kívül, hogy a járókelők részére is bármikor látható legyen.

A párizsi előadások specifikusan az olimpiára vonatkozó biztonságra fókuszáltak.

A vasárnap esti megnyitóval hivatalosan is elkezdődött Mariborban a XVII. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál. A 104 fős fiatal Team Hungary rajtra kész. Az esemény vasárnap a teniszezők versenyeivel kezdődött meg.

A magyar fiatalok a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválok (EYOF) három évtizedes történetében ezidáig 267 érmet gyűjtöttek, a Team Hungary ezzel a számmal „fordul rá” Mariborra.

2003 után 2023-ban is szlovén város ad otthont az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) küzdelmeinek. Idén az ország egyik jelentős gazdasági és kulturális központja látja vendégül 48 ország több mint 2400 sportolóját – köztük a 104 fős Team Hungary-t.

Megérkezett a Magyar Csapat több mint 100 fős küldöttsége Mariborba, a XVII. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál helyszínére.
Különleges vendégei voltak a közelmúltban a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesületnek. Már harmadszor látogatott el Szombathelyre dr. Rajczy Imre kardvívó olimpiai bajnok Argentínában élő lánya és családja.

Az egykori magyar fizikusról, politikusról kevesen tudják, mennyi szállal kötődött a magyar sporthoz. Ő volt például a kultuszminiszter az első újkori, 1896-os athéni olimpia idején.