
A krakkói Európa Játékok 5. versenynapján, hétfőn asztaliteniszben, taekwondóban és vívásban született érem a Team Hungary számára. 16 éremnél tart a Magyar Csapat.

Egyetlen lépés. Ennyit kellett volna megtenni. De nyilván azt volt a legnehezebb, és nemcsak azért, mert olimpiai kvóta járt érte, hanem azért is, mert klasszis ellenféllel álltak szemben. Tudta ezt az Ecseki Nándor, Madarász Dóra kettős is – ennek megfelelően készült az asztaliteniszezők vegyes páros számának döntőjére a krakkói Európa Játékokon.

A 3. Európa Játékokon 176 magyar sportoló képviseli a magyar színeket; a küldöttségünk az edzőkkel, orvosokkal, masszőrökkel, a csapatiroda tagjaival és a MOB sajtósaival a 300 főt is meghaladja. A delegáció egészségére – mint minden olimpián, multisporteseményen – egy egészségügyi team vigyáz. Az 2023-as Európa Játékok egészségügyi csapatának vezetője dr. Toman József.

Az Európa Játékok mellett több sportágban is szép eredményeket értek el sportolóink a nagyvilágban. Vízilabdában a világkupán, kosárlabdában az Európa-bajnokságon lett negyedik a női válogatott. Judósaink az ulánbátori Grand Slam-tornáról egy ezüst- és két bronzéremmel tértek haza. Értékes olimpiai kvalifikációs pontokat szereztek a triatlonversenyzőink Montreálban. Érmes helyezéseket gyűjtöttek úszóink a Hét Domb elnevezésű versenyen Rómában.

Az Európa Játékokon is sportolói falukban szállásoltatják el a versenyzőket, edzőiket, az orvosokat, masszőröket és a csapatirodákat. A több mint 7000 sportoló Kis-Lengyelországban 13 településen mérkőzik meg az érmekért, ennek megfelelően több ilyen falut is kialakítottak a szervezők.

A krakkói Európa Játékokon három érem született vasárnap: a sportlövő Pekler Zalán arannyal, a két vívó, Pásztor Flóra ezüsttel, míg Szilágyi Áron bronzzal gazdagította a magyar éremtáblát. A kis-lengyelországi multisporteseményen bemutatósportágként jelenlévő szumósok három dobogós helyezést szereztek. Sportlövészetben megvan az első olimpiai kvóta Párizsra.
Új sportágként bemutatkozik a tollaslabda. A sportlövők és az Ecseki, Madarász vegyes páros olimpiai kvótáért versenyez.

Pekler Zalán aranyérmes lett a férfiak 50 méter puska három testhelyzetű versenyszámában a lengyelországi Európa Játékokon, és ezzel ötkarikás kvótát szerzett.

A 3. Európa Játékok szombati versenynapján kajak-kenuban, sportlövészetben és taekwondóban született magyar érem – összesen 6.

Bemutatkozik a vívás, az öttusa és a muaythai. Újabb olimpiai kvótaszerzési lehetőség a sportlövők előtt. Elődöntőt játszik az Ecseki, Madarász asztalitenisz vegyes páros. A torna győztese olimpiai kvótát szerez.