
Életének 81. évében elhunyt Szabó „Patyi” István, olimpikon, magyar bajnok, Magyar Kupa-győztes kézilabdázó, a magyar női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, KEK-győztes edző – közölte honlapján a Magyar Kézilabda Szövetség.

A Nemzeti Versenysport Szövetségnek (NVSZ) a budapesti Danubius Hotel Héliában csütörtök délután tartott ünnepségén elhangzott, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) védnöksége alatt 12. alkalommal megrendezésre kerülő multisporteseményen 110 országból több mint négyezer sportoló vesz majd részt, akik 34 sportágban mérhetik össze tudásukat Szecsuán tartomány fővárosában.

Pampuch Gréta röplabdázó és Csermák Dániel judoka viszi a magyar zászlót a XVIII. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál szkopjei megnyitóünnepségén.

Kilencven esztendős az olimpiai és világbajnok öttusázó, Török Ferenc. Tokió és Mexikó bajnoka azon kevés sportember közé tartozik, aki versenyzőként és szövetségi kapitányként is az ötkarikás dobogó tetejére állhatott – utóbbiban Szöulban ért a csúcsra. A NOB Olimpiai Érdemrend kitüntetettje nem mellesleg a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja, aki a jogi bizottságot ma is aktívan erősíti.

Ötven esztendős dr. Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, játékvezető, a hazai szövetség alelnöke.

A szervezők kedden bemutatták a jövő évi milánói és cortinai téli olimpia és paralimpia érmeit.

Guzi Blankát egy hajszál választotta el a tavalyi öttusa-világbajnokság aranyérmétől, majd éppen csak lecsúszott a dobogóról a párizsi olimpián. Pozitívan és nyíltan beszél sikereiről és kudarcairól, csakúgy mint edzőjéről, akivel a magánéletben is egy párt alkotnak.

Szombaton az utazásé volt a főszerep: megérkezett állomáshelyére a XVIII. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra készülő magyar ifjúsági csapat. A 151 sportoló Szkopjéban, Kumanovóban és Eszéken várja a rajtot.

Dr. Kamuti Jenő Pozsonyban húzta magára a plasztront.

Nyolcvanöt esztendős lett Sarlós György olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmes evezős, sportvezetőként a Ferencvárosi Evezős Club egyik alapítója.