
Október 30-án, szerdán délelőtt 11 órától tartja halottak napi megemlékezését a Farkasréti temetőben található Olimpiai Bajnokok Falánál a Magyar Olimpiai Bizottság.

A napokban mutatták be a 2024-es párizsi olimpia szervezői a játékok legújabb logóját. Ennek apropóján utazzunk vissza egy kicsit az időben, és tekintsük át, milyen szimbólumokkal találkozhattunk a korábbiakban.
Budapesten tárgyal John Coates, az Ausztrál Olimpiai Bizotttság elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, aki látogatása során talákozott többek közt Schmitt Pállal és Gyurta Dániellel, a NOB magyar tagjaival, valamint Kulcsár Krisztiánnal, a Magyar Olimpiai Bizottság első emberével is.
Ünnepélyes keretek között sorsolták ki a Sofitel Hotelben a 2020. évi budapesti olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság női és férfi selejtező-csoportjainak beosztását. A Duna Aréna ad otthon a kontinensviadalnak január 12. és 26. között.

Látványos bemutató kíséretében rántotta le a leplet a szervezőbizottság a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok emblémájáról az előkelő Grand Rex filmszínházban. Az ötkarikás játékok történetében most először kapott olimpia és paralimpia közös logót, amely a szervezők játékokhoz kötődő nagyratörő elképzelését jelképezi.

Fair play díjat vehet át Marius Vizer, a Nemzetközi Cselgáncsszövetség (IJF) elnöke és két versenyző az Abu Dzabiban csütörtöktől szombatig tartó Grand Slam-viadal előtt.

Pusztai Liza egyike annak az 5 fiatal sportolónak, akiket a 2019-es Piotr Nurowski-díjra jelöltek. A trófeát az adott szezon legjobb európai utánpótlás-sportolója kapja meg.
.jpg)
A hétvégén véget ért a XXIV. ANOC-közgyűlés a katari Dohában. A Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége egy kétnapos találkozó keretében egyeztetett a nemzeti testületekkel. A rendezvényen Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, valamint Ádámfi Attila, a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának elnöke, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség főigazgatója is részt vett.

A Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) dohai, október 17–18. között tartott közgyűlésén Thomas Bach arra kérte a hallgatóságot, hogy „a politikai semlegességet tartsák szem előtt mindenben, amit tesznek”.

Műholdas televíziós közvetítés világszerte, üvegszálas rudak a rúdugrásban, érintő panelek a medencében, valamint az utolsó atlétikaversenyek salakos pályán – az 1964-es tokiói olimpia technológiai forradalma hatalmas lépés volt az ötkarikás játékok számára, hatásai pedig 2020-ban is érzékelhetőek lesznek.