
Athénban, szeptember 17-én gyújtják meg a lángot a 2020-as lausanne-i, 3. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokra, mielőtt az szokásos módon, fáklyaváltó útján visszatérne a rendező országba.

Kilencvenhét ország sportolója szerzett kvótát az első ízben Katarban, októberben megrendezendő Strand Világjátékokra (World Beach Games). A Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) szervezői jelentették be a hivatalos számot a kvalifikációs időszak lezárultával, illetve mind a kilencvenhét nemzet – köztük a magyarok – megerősítette részvételét az október 12–16. között tartandó multisport-eseményen.

A Testnevelési Egyetemen (TF) újra felépítik a 2015-ös tűzvészben jelentős részben megsemmisült Magyar Sportcsillagok Falát - jelentette be kedden dr. Mocsai Lajos, az egyetem rektora. A TF új központi épületének aulájában rendezett ünnepség keretében számos bajnok, olimpiai-, világ- és Európa-bajnoki érmes „adta le” újra kézlenyomatát.

A 2020-as lausanne-i téli ifjúsági olimpia (YOG) szervezői minden alkalmat igyekeznek megragadni, hogy elérjék és inspirálják a fiatalabb generációkat. Erőfeszítéseiknek hála már csaknem 130 ezer diák kapcsolódhatott be a játékok szervezésébe, a lehető legkülönbözőbb területeken.

Szombathelyen a tornász Hun Challenge World Cup-on Makra Noémi és Vecsernyés Dávid végzett az élen. Bicsák Bence a triatlon-világkupa spanyol állomásán állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Az év legjobb versenyének minősítette a nemzetközi szövetség a budapesti öttusa-világbajnokságot. Pigniczki Fanni a világkupa-döntőben eddigi legjobb eredményeit érte el. Knetig Emőke Európa-kupa-versenyt nyert Pozsonyban. Női asztalitenisz-válogatottunk nyolc év után ismét érmet szerzett a csapat Európa-bajnokságon. A férfi trap-versenyzőink lemaradtak az olimpia kvótáról a lonátói Európa-bajnokságon. Az U23-as evezős Európa-bajnokságon a Szabó Bence, Furkó Kálmán egység nyerte a férfi könnyűsúlyú kettesek versenyszámát. Jani Réka egészen a döntőig menetelt a zágrábi tenisztornán. Hétvégi összefoglalónk következik...
.jpg)
A Japán Nemzeti Turisztikai Szervezet (JNTO) kulturális együttműködést jelentett be Tom Daley brit olimpikonnal. A megállapodás egy hatrészes sorozatról szól, melynek célja a 2020-as játékok népszerűsítése.

Elképesztő hőhullám tombol Japánban, a körülmények pedig a jövő évi olimpián is alaposan próbára tehetik a sportolókat és a nézőket egyaránt. A szervezők azonban nem hagyják annyiban: a tesztversenyek során számtalan innovatív módszerrel küzdenek a nyár végi kánikula ellen.
Az olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokság alkalmából Budapestre érkezett a nemzetközi olimpiai mozgalom több prominense is, akikkel találkozott Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is. A spanyol Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Öttusa Szövetség alelnöke a MOB vendégeként tartózkodik a magyar fővárosban. Több nemzetközi szervezet vezetője mellett II. Albert herceg, a NOB tagja, tiszteletbeli öttusa-elnök is megtekintette a szombati küzdelmeket.

Szeptember első hetében rendezték a lausanne-i, 2020-as, 3. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékok (YOG) csapatvezetői szemináriumát. A svájci eseményen 75 nemzeti olimpiai bizottság 109 képviselője vett részt, a Magyar Olimpiai Bizottságot Dósa Viktória csapatvezető képviselte.

A tokiói világbajnokság utáni világranglisták alapján, a jelenlegi állás szerint hat cselgáncsozó képviselhetné Magyarországot jövőre az olimpián, amelynek ugyancsak a japán főváros ad otthont.