Szombaton nagy többséggel a kötöttfogású birkózó Lőrincz Tamást választották meg a magyar csapat tagjai a minszki Európa Játékok vasárnap esti záróünnepségén zászlóvivőnek.

A NOB iránymutatása nyomán hozott, mérföldkőnek számító döntésnek köszönhetően természetes, szén-dioxid alapú hűtőrendszert fognak használni a pekingi 2022-es jégpályákon, ami csökkenti majd az olimpiai játékok „szénlábnyomát”, azaz a szén-dioxid és üvegházhatású gázok kibocsátását.

Ahogy már tegnap is megírtuk, ma 3 éremért biztos szoríthattunk a minszki Európa játékok utolsó előtti versenynapján, ahol a medálokért küzdő kötöttfogású birkózók 2-ből 2 érmet elhoztak, női asztalitenisz csapatunknak azonban nem sikerült a bravúr a bronzmeccsen, és a 4. helyen zártak. Tornászaink a női egyéni összetett döntőjében voltak érdekeltek.
Rendkívül jó a visszhangja rendezvényünknek – számolt be örömmel az Olimpia Napjához (a játékok újjászületését jelentő döntés 125. évfordulójához) igazodó időpontban, a június közepén rendezett konferenciájuk „utóéletéről” dr. Printz János Károly, a sikátori Zsivótzky Gyula Olimpiai Kör Egyesület elnöke, a MOA tanácsának tagja.

A magyarok asztaliteniszben, birkózásban és pályakerékpározásban harcoltak a jó eredményekért a II. Európa Játékok 8. versenynapján. Szombaton három éremért biztos szurkolhatunk.

Több száz sportversennyel a hátuk mögött az orosz Anatoli Yanochkin és a brit Judith Gunion a két legtapasztaltabb segítő a 7800 önkéntes közül a 2019-es minszki Európa Játékokon. Arról meséltek, hogy mi hajtja őket, és milyen pozitívumokkal jár, hogy szerves részei a sportesemény lebonyolításának.

A 2004-es athéni olimpiai játékok egyfajta hazatérésnek számított: Görögország az ókori olimpiai játékok szülőföldje, valamint ott rendezték az első modernkori játékokat is 1896-ban. A kihívások ellenére, amely az olimpiai helyszínek versenyidőszak utáni kihasználtságából fakadt, az ötkarikás esemény nem okozott csalódást a szervezők számára: olyan szerteágazó előnyök születtek, amelyeket a mai napig élvez a görög főváros.

Június 1. és 17. között rendezte meg a Nemzetközi Olimpiai Akadémia az 59. találkozóját fiatal olimpiabarátok számára. Ennek az eseménynek a görögországi Olympia városa adott otthont - az ókori játékok színhelye. Magyarországot Ferenczi Fanni és Fekete Farkas Mór képviselte. A két fiatal saját élményei alapján készült beszámoló következik, az ő tollukból...

Csütörtökön, az Európa Játékok 7. versenynapján tovább folytatták parádés szereplésüket a kajak-kenusok. Sikeresen meneteltek az asztaliteniszezők. Búcsúzott az íjászunk és sportlövőink is, kezdtek a tornászok és a pályakerékpárosok.
Filmvetítéssel egybekötött közös ebéddel emlékeztek a több mint ötven évvel ezelőtti mexikói olimpia sikereire az 1968-as nyári játékok magyar érmesei. A résztvevőket Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke és dr. Bodnár András akkor bronzérmes vízilabdacsapat tagja, a MOB Mező Ferenc Sportbizottság elnöke köszöntötte.