
A Toyota, a Magyar Olimpiai Bizottság platina fokozatú támogatójaként 15 hazai sportoló felkészülését segíti egy-egy hibrid elektromos Toyota C-HR rendelkezésre bocsátásával a tokiói olimpiára. A Toyota és a MOB közös ünnepélyes átadóján, amelyre május 8-án, a Nagytétényi Kastélymúzeumban került sor, 10 magyar olimpikon vehette át új hibrid elektromos autóját. A szerencsés sportolók egyikeként a kétszeres Európa-bajnok kajakos, Lucz Dóra is részt vett az eseményen, aki a MOB honlapjának nyilatkozott a közelgő világkupával, illetve az ezt követő megmérettetésekkel kapcsolatban.

Az újvidéki felnőtt karate Európa-bajnokság alkalmával a Karate Világszövetség elnökével, Antonio Eszpinózzal is találkozott Kulcsár Krisztián. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a szerb városban megtekintette a magyarok csütörtöki küzdelmeit, majd az új olimpiai sportág helyzetéről tárgyalt a spanyol sportvezetővel, dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnökének társaságában.

Május 11-12. között Belgrádban tartja éves ülését az Európai Olimpiai Bizottság (EOC). A szervezet immáron 39. alkalommal hívja össze a találkozót, ahol idén kiemelt figyelmet kap a jövő évi minszki Európa Játékok.

A Toyota, a Magyar Olimpiai Bizottság platina fokozatú támogatójaként 15 hazai sportoló felkészülését segíti egy-egy hibrid elektromos Toyota C-HR rendelkezésre bocsátásával a tokiói olimpiára. A Toyota és a MOB közös ünnepélyes átadóján, amelyre május 8-án, a Nagytétényi Kastélymúzeumban került sor, 10 magyar olimpikon vehette át új hibrid elektromos autóját. Köztük volt a Csepel birkózója, Barka Emese is, aki múlt héten még Budapesttől több mint 3000 kilométerre, az oroszországi Kaszpijszk-ban képviselte hazánkat az Európa-bajnokságon. Ráadásul nem is akárhogy, hiszen az 57 kilogrammos súlycsoportban bronzérmet szerzett a Kaszpi-tenger partján. 4 nappal az Eb után nyilatkozott honlapunknak a 28 éves sportolónő, aki röviden összefoglalta oroszországi élményeit.

Közgyűlést tartottak a szinkronúszók. A szövetség legmagasabb fórumának eseményén résztvevőket köszöntötte a MOB sportigazgatója, Fábián László is.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) beleegyezett abba, hogy a 2026-os téli olimpia egyik pályázó városa, a svájci Sion, Wallis kantonnal közösen írja alá a rendező városokra vonatkozó szerződést. Ez azt jelenti, hogy a Svájc déli részén fekvő kanton székhelyéül szolgáló városnak nem egyedül kell megbirkóznia az olimpia költségeivel.

A Toyota, a Magyar Olimpiai Bizottság platina fokozatú támogatójaként 15 hazai sportoló felkészülését segíti egy-egy hibrid elektromos Toyota C-HR rendelkezésre bocsátásával a tokiói olimpiára. A Toyota és a MOB közös ünnepélyes átadóján, amelyre május 8-án, a Nagytétényi Kastélymúzeumban került sor, 10 magyar olimpikon vehette át új hibrid elektromos autóját. Az egyik ilyen sportoló Kasza Róbert világ- és Európa-bajnok öttusázó volt, aki a MOB honlapjának nyilatkozott az eddigi év viszontagságairól, és a jövőbeni céljairól.
Száz esztendeje, Sárváron született az amerikai színekben olimpia bajnok, korábban magyar színekben bronzérmes evezős Zimonyi Róbert. Az egykori kiváló sportolónak emléktáblát avattak szülővárosában.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége Kulcsár Krisztián vezetésével ülést tartott május 9-én a szervezet székházában. A megbeszélésen az elnöki beszámoló mellett gazdasági témák, csapatvezetői kinevezés és a május 26-ai közgyűlés napirendje is szerepelt.

Az olimpiai felkészülésről tartott szakmai konferenciát a Magyar Edzők Társasága május 8-án a Magyar Sport Házában. Az előadók közt szerepelt az olimpiai bajnok öttusázó Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója is.