
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) április 24-én bejelentette a 2022-es nyári ifjúsági olimpiai pályázatokat elbíráló értékelő bizottság összetételét. A NOB elnöke, Thomas Bach a szervezet alelnökét, Uğur Erdener-t nevezte ki a bizottság élére, aki egyben a Török Olimpiai Bizottság elnöke is.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach múlt héten India fővárosában, Delhiben járt, ahol találkozott az Indiai Olimpiai Bizottság (IOA) elnökével, Narinder Batrával, hogy az ország olimpiai sportéletének alakulásáról tárgyaljon, főként a tokiói olimpiára való felkészüléssel kapcsolatban. Emellett szóba került egy lehetséges indiai pályázat a 2032-es nyári olimpiára, de Bach lehűtötte a kedélyeket, hozzátéve, hogy a „jövőbeni pályázók kiléte, és azoknak a megvitatása még nem időszerű”.

Mats Årjes-t választották meg a Svéd Olimpiai Bizottság új elnökének a szervezet múlt heti ülésén, aki a leköszönő Hans Vestberg-et váltja a bizottság élén. Az elnöki pozícióért folytatott versenyben az eddigi alelnököt, Per Palmström-öt előzte meg. Årjes-t három évre választották meg a szervezet elnökévé; a sportvezető a skandináv olimpiai bizottság 105 éves fennállásának hetedik elnöke.

Kedden ünnepli születésnapját Montréál olimpiai bajnok vízilabdázója, a világ- és Európa-bajnok dr. Szívós István. A KSI jelenlegi szakosztályvezetője 1968 és '80 között négy olimpián volt az érmes magyar válogatott játékosa.

Idén, május 17. és 20. között rendezik Szegeden a 2019-es olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság főpróbájának tekinthető világkupát. A versenyzők mellett a Magyar Kajak-Kenu Szövetség is igen sűrű szezonra készül. Az 2018-as programról és aktualitásokról hétfőn a Larus étteremben tartottak sajtótájékoztatót.

Már az ötödik napja tart az olaszországi Roseto degli Abruzziban zajló korosztályos ökölvívó Európa-bajnokság, amely egyben kvalifikációs verseny a Buenos-Aieres-i ifjúsági olimpiára. Nyolc magyar flú és ugyanennyi lány öklöző kezdte meg a küzdelmeket.

Az íjászelnök Vánky Sebastian Szabolcs vezetésével megalakult a MOB Környezetvédelmi és Fenntartható Fejlődés Bizottsága. A titkári feladatokat Szabó Zsolt látja el. A bizottság a Nemzetközi Olimpiai Bizottság irányelveinek figyelembevételével tervezi munkáját.
Hétvégén rendezik az új olimpiai sportág, a karate magyar bajnokságát. A szombati versenynap döntői alkamával a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke személyesen győződött meg a magyar sportolók felkészültségéről, a viadal hangulatáról. Kulcsár Krisztián köszöntötte az olimpiai család legújabb tagjait.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a budapesti székhelyű Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) pozitív példáján keresztül arra ösztönzi a nemzetközi szövetségeket, hogy vonják meg a doppingbotrányba keveredett országoktól az olimpiai kvótákat, melyekkel a 2020-as tokiói nyári olimpiára kvalifikálhatnának. Dobos Imre, a hazai szövetség első embere támogatja a szigorításokat, Kulcsár Krisztián MOB-elnök pedig gratulál a magyar sportvezető által irányított nemzetközi szövetség elismeréséhez.

Bemutatták az első elkészült kimonót, amit a tokiói olimpián szereplő nemzeteknek készít a japán Choya nevű cég. A projekt ötlete 4 évvel ezelőtt született meg, nem sokkal azután, hogy Tokió városa elnyerte a 2020-as nyári olimpia rendezését Isztambul és Madrid előtt. A cég célja, hogy az összes, várhatóan közel 200 résztvevő ország számára a nemzeti jelképekkel ellátott kimonót készít, ezzel is felhívva a figyelmet a világbékére és népszerűsítve a japán kultúrát.