
Nem lehet elég korán elkezdeni a felkészülést a 2020-as ötkarikás játékokra, amelyen öt érmet remél a szövetség – árulta el a kajak-kenusok elnöke, Schmidt Gábor, aki maga is ott volt a japán terepszemlén.
A kőbányai Rottenbiller Parkban rendezték a BBU Halloween Run - Élményfutás 2017 elnevezésű szabadidősport-rendezvényt, melynek keretében a Magyar Olimpiai Bizottság a fiatalok körében mindíg is népszerű Mini 5próba feladataival népszerűsítette a sportolást, az olimpiai mozgalmat.
Nem mindennapi párhuzamosságnak tekinthető. hogy a magyar sportélet mai két kormányosa egyaránt résztvevője, mi több, ezüstérmese volt a 25 évvel ezelőtt Barcelonában megrendezett nyári olimpiai játékoknak. Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára a 100 méteres hátúszás második helyezettjeként állhatott fel a dobogóra, míg Kulcsár Krisztiánnak, a Magyar Olimpiai Bizottság idén megválasztott elnökének ugyanez a dicsőség a párbajtőrvívó válogatott tagjaként adatott meg. Előbbi 18, utóbbi 21 esztendős volt akkor.
A magyar úszósport 2020 utáni időszakának leendő főszereplői gyűltek össze szombat délelőtt: a Jövő Bajnokai program hagyományos összrégiós döntőjén 280 kiválasztott tehetség versengett a Tüske-uszodában. Az eseményen ott voltak a program mentorai, azaz a jelen bajnokai, többek között Kapás Boglárka, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Dávid, Bernek Péter, Kozma Dominik és Rasovszky Kristóf is.

Fantasztikusan szerepelt a magyar utánpótlás tornászválogatott a libereci Olimpiai Reménységek Versenyének szerenkénti döntőiben, ahol nyolc érmet szerzett. Péter Sára ugrásban első, Székely Zója felemáskorláton szintén első, Fehér Nóra felemáskorláton és talajon második, míg Makovits Mirtill gerendán lett ezüstérmes. A férfiaknál Mészáros Krisztofer lólengésben, talajon és gyűrűn állhatott a dobogó második fokára.
Születésének 80. évfordulóján ünnepi keretek között nevezeték el a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának egykori tagjáról, a kiváló atlétaedzőről, Medovarszki Jánosról Békéscsabán a Tünde utcai futófolyosót. A létesítményt 2017. október 27-étől Medovarszki János Futófolyosónak hívják. A sportember előtt tisztelegve a bejáratnál emléktáblát is avattak. Az eseményen részt vett a világbajnoki bronzérmes olimpikon gátfutó Baji Balázs, a MOB és az Európai Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja és Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő is.

A Magyar Kézilabda Szövetség a szlovák szövetséggel közösen pályázik a 2022-es és a 2024-es felnőtt férfi Európa-bajnokságok rendezési jogának elnyerésére. A tornák helyszíneiről az Európai Kézilabda Szövetség kongresszusán döntenek 2018 júniusában.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség pénteki bejelentése értelmében a sportág vezető testülete a jövőre bevezetésre kerülő IAAF világranglista rendszerét a magyarországi székhelyű ELITE Kft. céggel együttműködve dolgozza ki.

A huszonegyedik születésnapja előtt álló Kenderesi Tamás ma sem tudja megmondani, mi történt vele július 26-án a 200 méteres pillangóúszás döntőjében, a bátran – talán túl merészen – hangoztatott győzelmi reményei miért foszlottak szét a budapesti világbajnokságon. Családja, edzője, és a negyedik éve vele foglalkozó pszichológusa segítségével, úgy ahogy sikerült már feldolgoznia a történteket: próbál csak előre tekinteni. Tisztában van azzal, hogy a keserű pirula hatását csak a kimagasló eredmények orvosságával lehet semlegesíteni.
Péntek délután befejeződött a nemzeti olimpiai bizottságokat tömörítő szervezet, az ANOC 22. közgyűlése Prágában. A Magyar Olimpiai Bizottságot a 205 nemzet - mintegy 1300 sportvezető, sportdiplomata - között Schmitt Pál, a hazai szervezet tiszteletbeli elnöke, a NOB tagja, Kulcsár Krisztián elnök és Vékássy Bálint főtitkár képviselte. A kongresszus keretében napirendre kerültek többek közt az olimpiai mozgalom következő multisport-eseményei. A magyar delegáció sikeres megbeszélést folytatott az Olympic Channel képviselőivel is.