
Jövő hétvégén Sukorón kerül megrendezésre a Dunai István emlékverseny, amely a 2002-es 2003-as születésű versenyzők számára komoly erőpróba lesz. Ez a viadal jelenti ugyanis az első lépcsőfokot a jövő októberi Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára.

A Szentkirályi Tehetségprogramot a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. tavaly azért indított útjára, hogy felkutassa és támogassa az ország fiatal sporttehetségeit. A Magyar Olimpiai Bizottság szakmai együttműködésével indított, négymillió forint összdíjazású programban idén a vizes sportok állnak fókuszban, így 14-18 év közötti kajak-kenusok, úszók és vitorlázók jelentkezését várják. A jelentkezési határidő 2017. október 31.

Kedden délelőtt, a külföldön élő családtagok, barátok, sporttársak, a MOB és a Ferencvárosi TC képviselői jelenlétében a Farkasréti temető Makovecz termében, polgári szertartás keretén belül vettek végső búcsút az augusztus 18-án, 81 éves korában elhunyt Bánhegyi Lászlóné Mossóczy Líviától. A MOB bizottságának képviselői a sírkertben a 100 éve született Pataki Ferenc olimpiai bajnok tornászra is megemlékeztek.

Sajtótájékoztatót tartott a Magyar Atlétikai Szövetség, ahol értékelte a 2017-es év magyar atlétasikereit. A tájékoztató házigazdája Krizsán Xénia olimpikon, világbajnoki 9., U23-as Európa-bajnok atléta volt. Ott volt a rendezvényen 2017 sikeres atlétái közül az olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes, fedett pályás Európa-bajnok Márton Anita, a vb-bronzérmes, Universiade-győztes Baji Balázs, a világbajnoki döntős fiatal kalapácsvető Halász Bence és az U23-as Európa-bajnok Rivasz-Tóth Norbert.

Produktív, eredményes hét áll az Olimpikonok Világszövetségének (World Olympians Associacion, WOA) képviselői mögött, akik részt vettek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság limai kongresszusán - írja hírlevelében a WOA.

Kulcsár Krisztián vezetésével ülést tartott kedden a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége. Az eseményen az elnöki beszámoló mellett az októberi közgyűlés részletei és az alapszabály módosítása is napirendre került.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, Berki Krisztián a tokiói olimpiára készül, így nem indul az október 2-án kezdődő montreáli világbajnokságon, mivel vállproblémája miatt egy kisebb beavatkozáson esik át.

A hétvégén több olimpiai sportágban is eredményesen szerepeltek sportolóink világ- és Európa-bajnokságon, világkupa- és nemzetközi viadalokon. A fiatal kajakosok az ORV-n bizonyíthattak. Torna, atlétika, judo, tenisz, öttusa, úszás, asztalitenisz, kajak-kenu következik.

A Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottsága, valamint az Emlék- és Hagyományőrző Albizottsága tisztelettel meghívja Önt a Németh Imre olimpiai bajnok (1948. London) és olimpiai bronzérmes (1952. Helsinki) atléta születésének 100. évfordulója alkalmából tartandó megemlékezésre.

A magyar-orosz tenisz Davis kupa-találkozó vasárnapi első összecsapásán Fucsovics Márton három szettben győzte le Karen Hacsanovot, ezzel a magyarok 3-1-re megnyerték a csatát, és 21 év után visszajutottak a világcsoportba.