
Először a sportvilág történetében láthattunk egy balett előadást, amely a Fairplayről, a sport és művészet közös gyökereiről, a közösségről és egymás szeretetéről szól.

A melbourne-i vérfürdő vízilabdás hősének, Zádor Ervinnek a gyerekei is elindulnak a budapesti Masters világbajnokságon. A DIGI Sport híradójának arról is meséltek, hogy miért hozták haza az Egyesült Államokból apjuk hamvait.

„A sportág számára borzasztóan fontos, hogy a magyar csapat jól szerepelt a londoni atlétikai világbajnokságon, amelyen két érmet szerzett, s nyolcan végeztek a legjobb 16-ban” - mondta Spiriev Attila, a Magyar Atlétikai Szövetség sportigazgatója az MTI-nek vasárnap.

A kiemelt figyelemmel kísért atlétikai világbajnokság, U16-os kosárlabda Eb és a budapesti Masters vizes világbajnokság mellett további hét sportágban szerepeltek felnőtt illetve utánpótlás sportolóink a hétvégén a nemzetközi porondon. Nyíltvízi úszásban Rasovszky Kristóf világkupa futamot nyert, a vitorlázó Berecz Zsombor második lett a világbajnokság tesztversenyén, Hosszú Katinka két számban nyert a rövid pályás világkupa versenyen, öttusában a fiú csapat szerzett ezüstérmet a székesfehérvári junior világbajnokságon. A győri EYOF-on diadalmaskodó lány kézilabdázók az U17-es EB-n veretlenül jutottak tovább a középdöntőbe.

A londoni világbajnokság záró napján nem várt sikerrel fejezte be az 50 km gyaloglást Helebrandt Máté, aki Urbanik Sándor 16 éves magyar csúcsát négy perccel felülmúlva hatodik helyen ért célba.

Világbajnoki címet szerzett a Millennium csapat színeiben három olimpia 14 magyar bajnoka a Masters világbajnokságon a 40+ kategóriában.
Szilágyi Áron, kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, családi és baráti körben vezette oltár elé menyasszonyát, Szántó Bettit. Szeretettel gratulálunk és sok boldogságot kívánunk.

Drámai körülmények között búcsúzott el az aktív versenyzéstől Usain Bolt a londoni atlétikai világbajnokságon. A 4x100-as váltók döntőjében utolsó emberként, harmadik helyen vette át a botot Yohan Blake-től, de néhány lépés után lesántult, így végül a célba sem ért be.

Gulyás Michelle nyerte a YOG európai kvalifikációs versenyt Portugáliában, Caldas da Rainha városában.

A Mészárosné Kovács Andrea irányította U16-os lány kosárlabda válogatott a győri EYOF-on megszerzett ezüstérem után két héttel a bourgesi korosztályos Európa-bajnokságon is a dobogó második fokára állhatott fel.