
A sífutó és biatlon vegyes váltók versenyével zárul a magyar csapat szereplése az EYOF-on.

A rövidpályás gyorskorcsolyázók a fiú és leány 1000 méter, továbbá a 2000 méter vegyes váltó versenyszámokkal búcsúznak az EYOF-tól. Utóbbiban a magyar váltó már az érmekért száll csatába. A sífutók a legrövidebb távon, sprintben küzdenek.

Az alpesi síző Szalay Laura pénteken befejezte szereplését az EYOF-on. A hat biatlonos a sprint távon, a két snowboardos Big Airben állt rajthoz.

A fiú alpesi sízők és a műkorcsolyázó Ekker Léna befejezte versenyzését az EYOF-on. A sífutók 7,5 illetve 10 km szabadstílúsú számben rajtoltak.

Megvan az első magyar érem a bakuriani téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, sőt, mindjárt kettő! A rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyében Z. Molnár Natasa ezüst-, Árendás Mihály bronzérmet szerzett, a vegyes váltó pedig újabb EYOF-rekordot futva, elsőként jutott a döntőbe!

Bakurianiban, a biatlon egyéni vegyes váltóban a Gaál Dóra és Kunos László Sámuel alkotta duó rajtolt, Batumiban Ekker Léna mutatta be műkorcsolya rövidprogramját az EYOF harmadik versenynapján.
A 2017-ben alapított Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosok kapják, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra. A jelöltek között van dr. Tállay András sportsebész is, aki 10 olimpián volt tagja vagy vezetője a Magyar Olimpiai Csapatnak.

Los Angelesben is szeretne felállni a dobogó legfelső fokára Milák Kristóf – nyilatkozta a MOL Pályán Kívül podcaststúdiójában a kétszeres olimpiai bajnok úszó. Teljes beszélgetés a cikk végén.

Megjelent a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram 2024-25-ös tanév tavaszi félévi pályázati kiírása, amit a kormany.hu tett közzé. Az adatlapok postára adási határideje: 2025. március 14.

A bakuriani Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál második versenynapján leány alpesi síben, fiú és lány sífutásban, fiú snowboardban mutatkoztak be sportolóink. A rövidpályás gyorskorcsolyázók a hétfői 1500 méter után kedden 500 méteren rajtoltak.