
Lassan befejeződik a rövidpályás gyorskorcsolyázók versenyidénye. Az utolsó megmérettetés a jövő hétvégi világbajnokság lesz. Ezen a viadalon ismét csatasorba áll a kétszeres olimpikon Heidum Bernadett, aki hosszú, közel egyéves kihagyás után áll újra a válogatott rendelkezésére. Sérülése már rendbe jött, s szeretne ismét hasznos tagja lenni a női gárdának.

A hazai rendezésű vizes világbajnokság vízilabdatornájának múlt heti sorsolása után kijelölték a magyar válogatottak mérkőzéseinek időpontjait – írja a fina-budapest2017.com. Az egyeztetéseken eldőlt: a mieink várhatóan 20.10-kor játsszák csoportmérkőzéseiket.

A Hungexpo Budapesti Vásárközpontban a hét második felében látogatható az ország legnagyobb turisztikai seregszemléje, a csütörtök délelőtt megnyitott Utazás 2017. A kiállítás belföldi díszvendége Győr, így bemutatkozhat a Rába-parti városban júliusban megrendezésre kerülő 14. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) is. A kiállítás sajtónyilvános megnyitóján Győr polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt is köszöntötte a jelenlévőket.

Újabb sportolót fosztott meg eredményétől a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) doppingellenes harcának folytatásaként. A NOB a témában egy másik közleményt is kiadott.

A hétvégén rendezték a Szellemi Diákolimpia elődöntőit a III-IV. és az V-VI. korcsoportok számára, azaz általános- és középiskolásoknál is kialakult a finálé mezőnye.

A FINA vizes világbajnokságok történetében a budapesti lesz az első, ahol az óriástoronyugrásban indulók nem tengervízbe (Barcelona), vagy lassú sodrású és ezért állóvíznek tűnő folyóba (Kazany), azaz természetes vízbe csobbannak, hanem a Batthyány térnél kialakított medencébe. Az egészen különleges versenyszínhely előkészítése a tornyot tartó vasbeton platform építésével tavaly decemberben kezdődött el. A Telekom Sporthír Szolgálat értesülése szerint ennek a masszív alapnak a kialakításához 615 köbméter betont, valamint 125 tonnányi betonacélt készülnek felhasználni. A munkálatok első szakasza várhatóan áprilisban fejeződik be, ezután láthatnak hozzá az acéltorony és a medence elhelyezéséhez.

Vermes Lajos, az első magyar sportfényképész és a „palicsi olimpiák” megteremtője címmel nyílik kiállítás a SportAgórán a Nemzeti Sportközpontok és a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum közreműködésével.

Visszavonja a 2024. évi nyári olimpia és paralimpia megrendezésére beadott pályázatát Budapest – döntött szerdai rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Hétfőn délután a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben vettek végső búcsút a február 12-én, 73 éves korában elhunyt legendás lovas olimpikon Ákos Ajtonytól, aki kilencszeres magyar bajnok, a Budapesti Honvéd SE örökös bajnoka, mesteredző volt.

Nagydobra verni nem akarja, de titkolni sem Plagányi Zsolt, hogy ifjú tanítványai közül Németh Nándor 2017-ben nagyot léphet előre a hazai ranglistán, és még az is előfordulhat, hogy számolnak vele a budapesti világbajnokságon induló 4x100-as gyorsváltó összeállításánál.