![]()
Lillehammer polgármestere, Espen Granberg Johnsen büszke arra, hogy a város egyre több szállal kötődik az olimpiai mozgalomhoz, amióta megrendezte a 2016-os ifjúsági téli ötkarikás játékokat. A városvezető szerint az ifjúsági olimpia minden korosztályra hatással volt, és bízik benne, hogy a fiatalokat nemcsak a sportban tereli pozitív irányba.
"Az elmúlt hetekben egy közös nemzeti ügyből pártpolitikai vita lett. Felbomlott a magyar olimpiát támogató politikai egység, márpedig egységes politikai és közösségi támogatás nélkül Budapestnek nincs esélye olimpiát nyerni a világ legnagyobb és leggazdagabb városai közé tartozó Párizzsal és Los Angelesszel szemben" - olvasható a Budapest 2024 olimpiai pályázat vezetésének az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.

Fiatal tornászaink gőzerővel készülnek a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF). De nem csak a tornászok dolgoznak a sikerek reményében, hanem az őket kiszolgáló létesítmény is napról-napra szépül, melyet a tervek szerint májusban fognak átadni. „A Radnóti utcai sportcentrumban Európa egyik legjobb tornacsarnoka épül a az EYOF-ra” – mondta az olimpia.hu-nak Altorjai Sándor, a sportág magyar szövetségének a főtitkára.
Kedden 18:00 órától ismét jelentkezik a Magyar Olimpiai Bizottság sportmagazinja a Sport1 Televízióban. A műsorban többek közt a győri EYOF-ról, a Téli Sportágválasztóról és a rövidpályás gyorskorcsolyasikerekről is szó lesz, továbbá legendáink is megszólalnak...

A Magyar Olimpiai Bizottság az alábbi közleményt adja ki 2017. február 17-én.
Március 2. és 5. között rendezik meg az ország legjelentősebb turisztikai seregszemléjét a Hungexpo területén, az Utazás 2017 kiállítást, melynek belföldi díszvendége az idén Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált rendező Győr.

A sport integritásának megőrzése volt a központi témája a svájci Lausanne-ban tartott konferenciának, melyet Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke nyitott meg és vezetett le – írja a szervezet hivatalos honlapja.
A téli és nyári olimpiai sportágak főtitkárainak rendezett a Magyar Olimpiai Bizottság értekezletet a szervezet székházában február 16-án. A sportszakmai és marketing-kommunikációs témák mellett, a Sportkórház tevékenységének bemutatása alkalmával egészségügyi aktualitások is napirendre kerültek. A fórumon a MOB főtitkára, dr. Bartha Csaba kijelentette: a MOB az átszervezést követően, a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is szoros együttműködésre törekszik a sportági szakszövetségekkel.
Március 2-5. között rendezik az ország legjelentősebb turisztikai kiállítását a budapesti Hungexpo területén. Az Utazás Kiállítás hazai díszvendége 2011 után ismét Győr lesz, amely számos újdonsággal készül. A Rába-parti város standja többek közt a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált is népszerűsíti.

Nyárra 800 darab papírvirág készül Győrben, a művészeti alkotásokat a júliusi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) helyezettjei kapják majd ajándékba a szervezőktől – írja a gyorplusz.hu.