Hosszú Katinka és Kozák Danuta is három-három aranyérmet nyert a riói olimpián, előbbi ráadásul egy ezüstöt is, így mindketten a legjobb tíz között végeztek az egyéni éremtáblázaton.

Szombaton lenne 75 esztendős az olimpiai bajnok vízilabdázó dr. Konrád János, edző, állatorvos, sportvezető, a MOB elnökségének korábbi tagja. Sportvezetők korábbi gondolataival emlékezünk a nagyszerű bajnokra.

Újpest város önkormányzata a riói olimpián, az Újpesti Torna Egylet színeiben dobogós, vagy pontszerző helyet elért sportolókat, edzőket tüntette ki péntek délután a városháza dísztermében. Újpest díszpolgárává avatták a riói olimpián három aranyérmet nyerő Kozák Danutát, illetve a játékokon a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Sportolói Bizottságába beválasztott Gyurta Dánielt, Kapás Boglárka pedig az Újpestért-díjat vehette át.

„Megemeljük a kalapot a riói olimpiára kijutott magyar versenyzők előtt, függetlenül attól, milyen helyezést értek el. A bajnokok előtt pedig fel is dobáljuk azt. Hisz mégiscsak nyolcszor vertük meg a világot, a népességszámhoz viszonyítva kiemelkedő teljesítményt nyújtva. A világverseny után ugyanakkor kötelező mérleget is készíteni, és rögtön előre gondolkodni, ráadásul nem négy, hanem legalább 12 évre, szem előtt tartva a demográfiai szempontokat is” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Egy évvel ezelőtt Győr nyerte meg a Megyei Jogú Városok Sporttalálkozóját, megszerezve ezzel a jogot az idei rendezésre. A találkozó alkalmával mintegy négyszáz vendég érkezett a 2017-es Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) helyszínére.

Pénteken lenne 85. esztendős Markovits Kálmán, Helsinki és Melbourne olimpiai bajnok, Róma bronzérmes vízilabdázója.

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapján napról-napra jelennek meg az olimpia legnagyobb pillanatait megörökítő fotók, képgalériák. Visszatekintés erejéig ezeket ajánljuk ismét...

Az olimpia nemcsak az érmekről, pontszerző helyekről és megdöntött csúcsokról szól. Fontos az olimpiai eszmék, mint a tisztelet, barátság és fair play hirdetése. Az igazi sportemberek elismeréséül átadták a nemzetközi Fair Play-díjakat.

Életének 90. évében elhunyt Saáry Éva műkorcsolyázó, az 1948-as téli olimpia résztvevője.

Az olimpiai zászló augusztus 24-én megérkezett a következő, XXXII. Nyári Olimpiai és Paralimpiai Játékok helyszínére, Tokióba. Az ötkarikás játékok egyik jelképe Rióból több mint 18 ezer kilométert utazott a japán fővárosba.