A férfi párbajtőrcsapat nagy bravúrt végrehajtva legyőzte Koreát a negyeddöntőben, azonban Franciaországgal nem bírt a legjobb négy között, így a bronzéremért vívhat – az ellenfél Ukrajna lesz.
A kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses számban Péni István a 12., Sidi Péter a 34. helyen végzett a riói olimpia sportlövő versenyeinek zárónapján, így egyikük sem jutott be a fináléba. Péni két körrel maradt el a döntőtől. A magyarok közül Sidi (a képen) érte el a legjobb helyezést, aki korábban légpuskában ötödik lett.
A magyar birkózók közül elsőként Bácsi Pétert szólították szőnyegre Rióban: világbajnokunk első három mérkőzését simán behúzta, majd az elődöntőben kikapott a dán Madsentől, így bronzéremért birkózhatott. Az iráni Szaeid Abdvali azonban legyőzte, így 5. helyen zárt.
Medencében, a 800 méteres gyorsúszás előfutamaiban hangolódott a számára sokkal fontosabb csatára, a 10 kilométeres nyílt vízi küzdelemre az olimpiai bajnoki címvédő Risztov Éva, aki elárulta: önfeledt örömúszásra készülődik.
Kapás Boglárka bronzérmet nyert a riói olimpia 800 méteres gyorsúszószámában. "Az éremben 18 év munkája van, de szeretném, ha lenne ez még fényesebb a pályafutásom során" - fogalmazott a korábban kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok úszó.
A súlylökő Márton Anita bronzérmet nyert a riói olimpián. „Amikor a hatodik helyre feljöttem, onnantól már éreztem, hogy ebből érem lehet. Nagyon remélem, hogy Tokióban még tudok a bronzérmen csiszolni egy kicsit!” – árulta el a magyar atléta honlapunknak.
Az olimpiai versenyeken induló Magyar Olimpiai Csapat utolsó delegációja is elindult vasárnap reggel Rióba. A gép hat óra után nem sokkal szállt fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A riói olimpia vasárnapi versenyeiben újabb magyarokért - köztük éremesélyesekért - szurkolhatunk. Új sportágként bemutatkoznak a birkózók, pástra lép a férfi párbajtőrcsapatunk. Bemutatjuk a részletes műsort.
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke, a FINA alelnöke Rióban értékelte honlapunknak a magyar úszók olimpiai teljesítményét, valamint előretekintett a jövő évi vizes világbajnokságra, melyet hazánkban rendeznek.
Szombaton a kilencedik és a tizedik futammal véget ért a riói olimpia a lasereseknek. Az összetett versenyben Érdi Mária a 14. helyen végzett. Fantasztikusan teljesített az olimpián, futamot is nyert, és magasan felülmúlta az elvárásokat. Vadnai Benjámin is becsülettel helyt állt, remek futammal nyitott, de aztán többnyire nem alakultak számára kedvezően a körülmények és volt egy peches óvása is, a 33. helyen végzett. Mindketten a tókiói olimpiára érhetnek be igazán. Berecz Zsombornak nem lett jó napja, sokszor hibázott. Az utolsó két futamot az összetett kilencedik helyről kezdi.