Maga Cseh László is elismerte az elődöntő után, hogy az ott elért idejével messze nem volt elégedett, de a hangja és a tekintete is elárulta, hogy egy kicsit tanácstalanná vált. Azóta mindenki segíteni szeretne a nagy bajnoknak, aki a történtek után sem tett le meglehetősen korán kimondott nagy céljának a teljesítéséről.

Érdi Mária futamot nyert a Laser Radiálosok keddi versenynapján, a riói olimpián. A 18 éves négyszeres ifjúsági világ- és Európa-bajnok sportoló rajt-cél győzelmet könyvelhet el a hajóosztály 3. futamában, a negyedikben 5. lett, összetettben a 9. helyen áll.

Gyurta Dániel a 17. időt érte el a 200 méteres mellúszás keddi előfutamában a riói olimpián, így nem jutott be a késő esti elődöntőbe. A Rióba címvédőként érkező londoni olimpiai bajnok így nem fog duplázni.

Az Európa-bajnok, Londonban olimpiai 6. helyezett Csonka Zsófia 10., a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Tobai-Sike Renáta a 16. helyen zárt Rióban, a nők sportpisztolyos versenyszámában, kedden. Mindketten lemaradtak 8 fős döntőről. A pisztolyos nők ezzel befejezték az olimpiai szereplésüket.
Hosszú Katinka eddig verhetetlen Rióban: a magyar úszókiválóság előbb 400 m vegyesen lett olimpiai bajnok, majd helyi idő szerint tegnap este 100 m háton is – utóbbi fináléja után beszélgettünk vele.

A riói olimpia judoversenyeinek 81 kilós küzdelmeiben búcsúzott az első forduló után Csoknyai László. A MOB Fair Play-díjas paksi versenyzőt az esélyesnek számító 2015-ös japán világbajnok, Nagasze Takanori állította meg, aki jukóval nyerte az összecsapást.

Megkezdte a magyar női válogatott is a vízilabdatornát a riói olimpia keddi versenynapján. Bíró Attila Európa-bajnok csapata 13-11-re nyert a kínaiak ellen a Maria Lenk Uszodában.

A riói olimpia regattájának keddi programjában mindkét egységünk érdekelt volt. Teljesítményük alapján a kormányos nélküli kettesek versenyében induló Simon Béla és Juhász Adrián a B-döntőben, az egypárevezős Pétervári-Molnár Bendegúz pedig az alsóági középfutamban folytathatja a küzdelmeket a Rodrigo de Freitas Lagúnában. Mindkét magyar egység lemarad az A-döntőről.
Augusztus 10-én reggel újabb sportolók indulnak az olimpiára. A chartergépen utazik több - éremesélyes - kajakos is.
Az atléták egy csoportja már elutazott az olimpiára, egy részük azonban a csütörtöki géppel megy Rióba. A charteren kapott helyet a magasugró Szabó Barbara is, akinek célja, hogy fináléba kerüljön. Edző édesapja már korábban elutazott a brazil metropoliszba.