Több százan csatlakoztak az elmúlt japán olimpiák sportcsillagaihoz és a fiatal sportolókhoz, hogy közösen megünnepeljék a mérföldkövet, négy esztendővel a tokiói olimpia megnyitója előtt. Köztük volt a nyugdíjas súlyemelő Yoshinobu Miyake (60 kg) is, aki aranyat nyert Tokióban (1964) és Mexikóvárosban (1968) is.
Megérkezett szerdán Rio de Janeiróba a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach. A sportdiplomata meglátogatta az olimpiai falut, majd részt vett a csapatvezetői értekezleten, ahol elmondta, ahogy közeledett Rio felé, egyre érezte az olimpia közelségét.
Miközben egyre több sportoló érkezik meg Rio de Janeiróba, a Magyar Csapat szálláshelye az Olimpiai Faluban napról napra szépül, fejlődik.
A riói olimpiára készülő Sárosi Laura tollaslabdázó a közösségi oldalán számolt be arról, hogy kórházba került. A Fair Play-díjas sportoló a mob.hu megkeresésére azt mondta szerda reggel, hogy már jobban érzi magát.

„Gyurika – Egy pólós vallomásai” címmel könyv készül dr. Kárpáti Györgyről, a kiadvány a tervek szerint 2016 őszén kerül a boltok polcaira. A Nemzet Sportolója a magyar vízilabdázás élő legendája, aki nem csak arról nevezetes, hogy három olimpiai arany tulajdonosa, ismert figurája az uszoda világának. Aki ismeri, személyesen vagy televízión keresztül megérintette személyisége, utolérhetetlen humora, iróniája, öniróniája, az megérti, hogy „Gyurikáról” muszáj könyvet írni.

Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) idén Horvátország fővárosában, Zágrábban és a tengerparti Rijekában rendezte meg a 3. Európai Egyetemi Játékokat július 12. és 25. között. A játékokon 41 európai országból 409 egyetem képviseltette magát. A két helyszínen 24 különböző sportágban, több mint ötezer mérkőzésen mérték össze magukat egymással a sportolók, végül közel kétezer érmet osztottak ki.
Olasz Anna a kazanyi világbajnokságon a 11. helyezésével éppen lemaradt az olimpia részvételről, de a hétfői nap nagy fordulatot jelentett az életében.

A Magyar Olimpiai Csapat vezetése már hétvégén elutazott Rióba, hogy előkészítse a sportolók és sportszakemberek fogadását. Az első olimpikonok csütörtökön reggel indulnak, a legnépesebb csapat szombaton gördül ki busszal a Symától.
A világ- és Európa-bajnok úszó Hosszú Katinka keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Iron Aquatics Úszóklub néven műhelyt alapít, és Rio után ott folytatja a versenyszerű úszást. Továbbra is példakép szeretne lenni, és hozzá kíván járulni ahhoz, hogy az eredményes magyar úszósport még magasabb szintre emelkedjen - fogalamzott a csütörtökön Rióba utazó sportoló.

Tíz nap múlva fellobban az olimpiai láng Rióban, és kezdetét veszi a világ legnagyobb és legjelentősebb sporteseménye, az ötkarikás játékok. Ennek megfelelően az előkészületek már az utolsó fázisban tartanak: bemutatták a szórakoztatásra szolgáló „Olympic Bouleavardot”.