Kedden délután 16 órától ismét jelentkezik a Sport 1 televízió műsorán a MOB sportmagazinja, A sport mindenkié. A magazin több téma mellett a MOB alapításának 120 éves évfordulójáról is megemlékezik.
A „Nem volt ebben több?" gondolata kísértette az elmúlt években Imre Gézát - ezzel az alcímmel kezdi a kiváló vívóval készített, Sport 2015 évkönyvben megjelent interjút Lipiczky Ágnes. A kiadvány írásait bemutató sorozatunkat a 2015-ös világbajnok párbajtőröző portréjával folytatjuk. Egy 40 esztendős példakép következik. A Sport 2015 a Líra könyvesboltjaiban kapható.
Hétfőn újra jelentkezik az M4 sportcsatornán az Út Rióba sportmagazin, mely több téma mellett visszatekint a közelmúltban rendezett antidopping-konferenciára. A téma kiemelt jelentőségű az olimpia előtti időszakban, hiszen a MOB Rio tekintetében is zéró toleranciát hirdetett.
Tóth András, a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola igazgatója messze földön híres a sportszeretetéről. Neki köszönhető, hogy a rákosszentmihályi intézmény tagja lett az olimpiai iskolák szűk (26 fős) családjának. Ő volt az, aki több sportágat, a vívást, a birkózást és a taekwondot is meghonosította az intézményben, évente szervez játékos sportversenyeket a kerületi uszodákban, 2008-ban az aulában létrehozta a Kertvárosi Olimpikonok Emlékcsarnokát, ahol minden évben megemlékezéseket tartanak, illetve az iskola diák sportegyesületét is fellendítette.
Tíz ország 83 klubjának 807 versenyzőjével rendezték az V. Győr Scitech Open olimpiai kvalifikációs úszóversenyt. A szombaton zárult rangos sporteseményen két számban értek el a magyar úszók olimpiai A szintes eredményt. A nemzetközi esemény kiváló erőpróba volt a 2017-es győri EYOF előtt.
A Kőbánya SC úszója, Késely Ajna 400 méter gyorson megúszta a riói szintet - tudatta közösségi oldalán Turi György, a sportoló edzője. A riói kvótát szerző (névre szólóan vagy a nemzetnek, versenyszámnak), illetve szintet teljesítő magyar sportolók száma 63-ra nőtt (a sportolók nevei sportáganként és versenyszámonként a cikkben olvashatók).
A MOB 2015 novemberétől a Nagy Sportágválasztó Szervező Irodát bízta meg az 5próba Rióba események szervezésével. A következő kiemelt eseményre a Margitszigeten december 31-én kerül sor. Az eseményen öt próbából négy tusa valósul meg: futásban, kerékpárban, úszásban és gyaloglásban lehet pontokat gyűjteni.

1895. december 19-én alapították meg a Magyar Olimpiai Bizottságot. A születésnapot néhány napja már megünnepelte a 120 éves szervezet, a díszközgyűlésen Thomas Bach NOB-elnök és Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett. Honlapunk a Líra boltjaiban kapható Sport 2015 évkönyv Mindent a sportért! című, dr. Szabó Lajos és Gali Máté alkotta írásával tekint vissza az elmúlt 120 esztendőre.

Hónapokon át a betegágyat nyomta, három kórházban is kezelték, de amióta újra az otthonában lehet, és az élettársa házias kosztját fogyaszthatja, új erőre kapott és már terveket is sző Széles Sándor, az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel edzője.
Évértékelő sajtótájékoztatót tartott a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) vezetése.
Kósa Lajos, a MOKSZ elnöke szerint a rövidpályás gyorskorcsolyázók éremszerzése a cél a 2018-as pjongcsangi olimpián. A férfiak és a nők 2015-ben a világbajnokságon két ezüstérmet és egy ötödik helyezést, az Eb-n pedig egy ezüst- és bronzérmet, valamint további három ötödik helyezést gyűjtöttek be. Így a szövetség nem is tűzhet ki más célt a következő téli játékokra, mint mindkét nem esetében az éremszerzést, illetve egy arany megnyerését.