Július 18-án, szombaton reggel 8 órakor élő adással elindult az M4 közszolgálati sportcsatorna. A startnál jelen volt Borkai Zsolt, a MOB elnöke, aki a debütálás alkalmából stúdióbeszélgetésben vett részt. "Nagy lehetőség ez sportcsatorna a magyar sport számára!" - hangsúlyozta az olimpiai bajnok sportvezető.
Cseppkőbarlangi túrával és riói rajzversennyel folytatódott a Szlovák Olimpiai Akadémia hagyományos nemzetközi ifjúsági tábora a Magas-Tátrában.
Szombaton ünnepli 50. születésnapját Sike András, a szöuli olimpia 57 kilogrammos kötöttfogású bajnoka. Az egykori kiváló sportoló a szőnyegnél maradt, ma a Ferencvárosban és a junior válogatottnál is remekül hasznosítja korábbi tapasztalatait.
Az olimpiai kvalifikáció szempontjából kiemelten fontosak a moszkvai világbajnokság csapatversenyei, hiszen az ott elért helyezések dupla szorzóval számítódnak bele az olimpiai kvalifikációs pontversenybe. A végelszámolásnál a pontverseny első négy helyezett nemzete biztos olimpiai résztvevő, a további négy helyet pedig a kontinensek további legelőkelőbb helyen álló nemzetei szerzik meg. Az egyetlen feltétel, hogy a rangsorban az 5-16. hely valamelyikét kell a nemzetnek betöltenie. Továbbá a nyolc nemzet 3-3 vívót is indíthat az olimpia egyéni versenyei során.
A hatvanas éveinek vége felé járó Kovács László számára óriási elégtételt jelent, hogy fiatal tanítványai közül Kárász Anna a pénteki második válogatón is legyőzte az olimpiai bajnoki címvédő Kozák Danutát és ezzel övé lett a közelgő milánói világbajnokság 500 méteres „királyszámában” az indulás joga. A mester annak idején élete talán legszomorúbb napjait élte meg, amikor a gyengébb szereplései miatt csalódott Janics Natasa Szegedet elhagyva neki is hátat fordított, ráadásul még azt is emlegetve, hogy a férjétől, egyben a másik edzőjétől sokkal több szakmai segítséget kapott…

Róma polgármestere, Ignazio Marino kijelentette: ha az olasz főváros kapná meg a 2024-es olimpia rendezési jogát, maximálisan igyekeznének megfelelni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság reformcsomagja, az Agenda 2020 elvárásainak.
Pénteken ünnepli hetvenedik születésnapját Mexikóváros olimpiai bajnok labdarúgócsapatának tagja, a Ferencváros örökös bajnoka, Juhász István.
Tartalmas előadásokkal, izgalmas programokkal folytatódott a Szlovák Olimpiai Akadémia hagyományos nemzetközi ifjúsági tábora a Magas-Tátrában.
Mariborban rendezik a sportlövők 2015. évi 25, 50 és 300 méteres puska, pisztoly, korong és futócél versenyszámok Európa-bajnokságát. Több olimpiai kvótát is osztanak a szlovén városban. Népes magyar csapat, 26 felnőtt és 12 junior száll harcba az érmekért.
A világbajnokság negyedik versenynapján a tőrözők egyéni versenyeit rendezték a moszkvai világbajnokságon. Ebben a fegyvernemben a női szakág képviselőitől remélhettünk jobb teljesítményt.