
Csütörtök este immáron tizenegyedik alkalommal díjazták a legjobb fiatal magyar sportolókat a Héraklész Gálán a budapesti Kongresszusi Központban.

A magyar férfi vízilabda-válogatott könnyű csoportba, a női csapat pedig nehezebbe került a nyári, kazanyi vizes világbajnokságon, amelynek pólós csoportsorsolását csütörtökön készítették el Lausanne-ban, a nemzetközi szövetség, a FINA vezető testületének, a Bürónak az ülésén. A férfitorna döntősei kvalifikálnak a riói olimpiára.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) felmérése alapján a felsőoktatásban résztvevő hallgatók túlnyomó többsége támogatná, hogy Budapest olimpiát rendezzen 2024-ben.

A 2024-es római olimpiai pályázattal kapcsolatban Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke fogadta szerdán Luca di Montezemolót, a pályázati bizottság újonnan megválasztott vezetőjét, Giovanni Malagót, az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elnökét, Roberto Fabbricini CONI-főtitkárt, valamint Carlo Mornati főtitkárhelyettest és Danilo di Tommaso kommunikációs igazgatót.

Az I. Európa Játékok szervezőbizottsága bejelentette, hogy a britek olimpiai bajnoka, a közönségkedvenc taekwondós Jade Jones is egyike lesz a júniusban zajló eseményt népszerűsítő nemzetközi nagyköveteknek.

Mához egy év múlva veszi kezdetét a II. Ifjúsági Téli Olimpiai Játékok Lillehammerben.

Szerdán délután örök nyugalomra helyezték az Óbudai temetőben a február 1-jén, életének 77. évében elhunyt Moravetz Ferenc judo mesteredzőt, nyugállományú alezredest.

Többnapos hivatalos programon vesz részt az I. Európa Játékok helyszínén Fábián László, a MOB sportigazgatója és helyettese, dr. Bartha Csaba. A magyar sportvezetők szerdán szakmai tájékoztatáson, fórumon, megbeszéléseken vettek részt, csütörtökön a létesítményekkel ismerkednek.

A hosszú kihagyás után visszatérő Usain Bolt idén ismét a világ legjobb sprintere szeretne lenni, az idei világbajnokságon és a jövő évi olimpián is az újabb triplázás a célja.

Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a Volvo-kupa kiváló felkészülés a keddi világliga-selejtezőre, amely már az olimpiai kvalifikációt is befolyásolja majd.