Decemberi teljesítményük alapján átvetták A hónap műhelye-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia ifjú játékosai. A MOB, a Decathlon és az Utánpótlássport.hu által alapított elismerés mellett a közönségdíjat a Medúza 21 szinkronúszói vihették haza pénteken.
Január 31-én ünnepli születésnapját Athén arany-, Sydney bronzérmes sportlövője, Igaly Diána. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok skeetlövő szombaton ötvenesztendős.

A péntek esti látványos záróünnepséggel hivatalosan is befejeződött a XII. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál az ausztriai Vorarlbergben, illetve Liechtensteinben.
Németh Szilárdot választotta meg új elnökévé a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) pénteki tisztújító közgyűlése. A 125 érvényes szavazatból 70-et kapott Németh Szilárd és 55-öt dr. Hegedűs Csaba korábbi elnök, aki 1992-tól irányította a szövetséget. Az új birkózóelnök öt évre kapott bizalmat.

Végső búcsút vettek pénteken Buzánszky Jenőtől, az Aranycsapat utolsóként elhunyt játékosától, Helsinki olimpiai bajnok labdarúgójától.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 14 munkabizottságának reformjavaslatai alapján készült az „AGENDA 2020” reformprogram, amelyet a NOB 127. közgyűlése Monacóban 2014. december 8-9-én fogadott el. A NOB reformprogramjának lényeges elemeit és kivonatát a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján az alábbiakban olvashatják.

A pályázati bizottság szerint 50 ezer új munkahely jönne létre, ha Almati nyerné el a 2022-es téli olimpia rendezési jogát.

Kitettek magukért alpesi sízőink: Szőllős Barnabás a 28., Nagy Bence pedig a 33. helyen végzett műlesiklásban a Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. Benedek Patrik kiesett.

Már több mint 174 ezren regisztráltak a 2016-os olimpia hivatalos honlapján, hogy jegyet vásároljanak a riói játékok versenyeire. A sportágak közül a röplabda és a labdarúgás örvend a legnagyobb népszerűségnek.
Pénteken kora délután a Szent István Bazilikában helyezik örök nyugalomra a 89 esztendős korában január 11-én elhunyt olimpiai bajnok labdarúgó Buzánszky Jenőt. A Nemzet Sportolójának gyászszertartása 13 órakor kezdődik. Az Aranycsapat egykori jobbhátvédjét a bazilika altemplomában Puskás Ferenc, Grosics Gyula és Kocsis Sándor mellé temetik.