A Magyar Olimpiai Bizottság "A sport mindenkié" című legújabb utánpótlás-magazinja a Sport1 Televízió műsorán január 27-én, kedden este 18 óra 15 perctől lesz látható.
A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elfogadta új, „zéró besorolás elvű” rendszerét, mely azt a célt szolgálja, hogy a lehető legkevesebb sportoló besorolása maradjon közvetlen a paralimpiai versenyek idejére.
Kinek van több élménye, illetve kinek van több olimpiai érme? Ez volt a témája annak a rendezvénynek, melyet a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör január 22-én a Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola könyvtárában tartott. A meghívott vendégek a legkiválóbb sportlövőink voltak, akik között nem mellesleg több mint 50 év volt a korkülönbség.
Szombat este megérkezett az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) a magyar ifjúsági csapat. A vorarlbergi-liechtensteini eseményen Magyarországot hat sportágban összesen 13 sportoló képviseli. Dr. Nagy Zsigmond a mob.hu-nak a helyszínről nyilatkozva elmondta, a fiatalok akkreditációja rendben van, a tisztes helytálláshoz pedig minden körülmény adott.
A Szocsiban minden idők legjobb magyar alpesi eredményét elérő, olimpiai hetedik helyezett Miklós Edit szenzációs versenyzéssel harmadik lett Svájcban a sízők világkupafutamán. A versenyt a sportág hazai szurkolói közt a téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) utazó magyar csapat is figyelemmel követte.

Álmában sem gondolta volna 1998-ban Plagányi Zsolt, a Budapesti Spartacus (a mai Kőbánya SC) fiatalokkal foglalkozó úszóedzője, hogy 17 esztendő elteltével még egyszer Cseh László segítőtársa lehet, és egy tavaly decemberi napon minden idők egyik legsikeresebb magyar versenyzőjét „kapja vissza.”
Az utánpótlás-csapatai decemberben remekeltek a bajnokságokban, minek köszönhetően az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia nyerte a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat, valamint az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A százezer forintos Decathlon-közönségdíjat a Medúza 21 szinkronúszói kapják.

A bostoni pályázati bizottság nyilvánosságra hozta a város terveit, mellyel a 2024-es olimpiai és paralimpiai játékokat rendeznék. A tervek szerint két fő olimpiai központ – a kikötői és az egyetemi – szolgálna a játékok helyszínéül. A kikötői központban állna az ideiglenes olimpiai stadion és az olimpiai falu, valamint a Bostoni Konferencia Központ, míg az egyetemi részlegen a már meglévő infrastruktúrát (így a Harvard Stadion és Boston Egyetem létesítményei) használnák fel.
Peter Pfitzinger Új-zélandi versenysportért felelős szakmai vezető számára tartottak konzultációt Magyarországon. Az egykori olimpikon atléta a MOB székházban tett megbeszélése után a tatai edzőtábort is meglátogatta.

A Magyar Ifjúsági Olimpiai Csapat szombat hajnalban utazik el a téli EYOF-ra, vasárnap a nyitóünnepségen vesz részt, a versenyek sora pedig hétfőn kezdődik. Most röviden bemutatjuk azt a tizenhárom magyar fiatalt, akikért a vorarlbergi-liechtensteini multisporteseményen szoríthatunk. További részletek a csapatkönyvben, ITT!