Hatvanhat esztendős korában tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Leyrer Richárd, a MOB alelnöke - tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot. A sportvezető a Nemzetközi Kick-Box Szövetség (WAKO) alelnöki, a Magyar Kick-Box Szövetség elnöki posztját is ellátta, a nem olimpiai sportágak verseny-sportjáért felelős szakmai tagozat első embere volt, korábban a Nemzeti Sportszövetség alelnökeként is dolgozott.
A Magyar Olimpiai Bizottság Emlék- és Hagyományőrző Bizottsága a Magyar Olimpiai Akadémiával közösen megemlékezést tartott az Új Köztemetőben Lantos Mihály olimpiai bajnok labdarúgó halálának 25. évfordulója alkalmából, a bajnok sírjánál.
Az idei év lehet a paralimpiai mozgalom történetének legeseménydúsabb éve, emelte ki hagyományos újévi köszöntőjében Sir Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnöke. A sportdiplomata elégedetten értékelte a riói paralimpia előkészületeit.

Sorozatunkban a Magyar Olimpiai Bizottság november végén megjelent kiadványában, a Sport 2014-ben olvasható érdekesebb anyagokat közöljük – az atlétikában történt eseményeket Ambrus Gábor, az MTI sportszerkesztőség-vezetője foglalta össze.
Nagy a valószínűsége annak, hogy a jövő évi női kajakválogatón az 500 méteres egyes döntőben egytől-egyig világbajnok versenyzők sorakoznak majd fel a rajtnál, és olyan csatát vívnak meg, ami a maga nemében vitathatatlanul egyedülálló lesz az egész világon. Ennek a nem túl merész jóslatnak a beigazolódása attól is függ, hogy vállalja – pontosabban újra vállalhatja-e – a megmérettetést három „kajakozó anyuka”: Kovács Katalin (38), Fazekas-Zur Krisztina (34), valamint Dusev-Janics Natasa (32), akik együttesen 57 (!), világbajnokságokon összegyűjtött aranyéremmel büszkélkedhetnek.

Sorozatunkban a Magyar Olimpiai Bizottság november végén megjelent kiadványában, a Sport 2014-ben olvasható érdekesebb anyagokat közöljük – a vívásban történt eseményeket Gyuricza Róbert, az MTVA hírügynökségi újságíró-szerkesztője foglalta össze.
A sportért felelős államtitkár az MTI-nak adott évértékelő interjújában beszélt erről az esetleges budapesti olimpiai pályázattal kapcsolatban. "Érdemes megvárni, hogyan határoz a közgyűlés az ötkarikás játékok megpályázásáról" - fogalmazott a sportpolitikus.

A Magyar Olimpiai Bizottság összegyűjtötte, hogy a londoni és a riói olimpia között nagyjából féltávnál, a 2014-es esztendőben hogyan teljesítettek sportolóink a világ- és Európa-bajnokságokon az olimpiai versenyszámokban.

A Magyar Olimpiai Bizottság boldog, (sport)sikerekben gazdag újévet kíván valamennyi Sportbarátnak, a mob.hu Olvasóinak.

Sorozatunkban a Magyar Olimpiai Bizottság november végén megjelent kiadványában, a Sport 2014-ben olvasható érdekesebb anyagokat közöljük – Michael Schumacher tragédiájáról Zsoldos Barna, a Nemzeti Sport munkatársa emlékezett meg.