Ugrás a tartalomra »

countdown_olimpianapja2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Lovassy a Tour brit sztárjaival járta be a pályát

A múlt héten zárult Tour de France brit sztárjaival, a győztes Bradley Wigginsszel és a második helyen zárt Christopher Froome-mal, valamint az aranyesélyes sprinterrel, Mark Cavendish-sel együtt járta be a londoni olimpiai országúti mezőnyversenyének pályáját Lovassy Krisztián, a viadal egyetlen magyar indulója.

"Most az egyszer lehetett végigtekerni a pályán a szombati verseny előtt" - mondta az MTI-nek Lovassy.
"Könnyebbre számítottam az előzetes videózás alapján, de nem vészes. Éppen a britekhez tudtam csapódni, Froome-mal ismertük egymást, öt éve klubtársam volt még Svájcban. Wigginsék elmondták, hol érdemes vigyázni, főleg a lejtős szakaszok a veszélyesek. Meg az is fontos, hogy az emelkedőket jó pozícióból kezdjük, nehogy leszakadjunk egy lassabb versenyző miatt."

Megjegyezte, tekert velük egy dél-koreai is, aki ugyancsak volt a klubtársa, és a magyar bringáshoz hasonlóan nem lesz honfitársa a mezőnyben.

"Jó tudni, hogy vannak ismerősök, akikkel a hosszú viadal elején lehet mondjuk beszélgetni, és fejben kevésbé fáradhatok el..."
A július 28.-i rajtidő : 11.00

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Elhunyt Bikár Péter olimpikon jégkorongozó

Életének 81. esztendejében elhunyt dr. Bikár Péter négyszeres magyar bajnok, 92-szeres válogatott jégkorongozó, a BVSC, az FTC és a Budapesti/Székesfehérvári Volán csatára – adta hírül a Magyar Jégkorong Szövetség.

bikar_peter_jegkorong43.jpg
Olimpiai események és kutatás-ismertetés a szakmai bizottság napirendjén

 

MOB-Média/Balassa Balázs

A sportszakmai bizottság elfogadta a téli olimpia beszámolóját, témái között egészen Los Angelesig tekintett. Az ülés napirendjén egy kutatás ismertetése is szerepelt, melynek fókuszában a kettős karrier áll.

sportszakmai-20.jpg
Hódosi Sándor 60 éves

MOB-Média/Szalmás Péter

Hatvan esztendős Hódosi Sándor olimpiai és világbajnok kajakozó, a szöuli aranynégyes tagja.

20260312_szoul_k4__007.jpg
Infoartnet