Major Veronika: „Nem hiszem, hogy ennek itt vége szakadna!”

Húsz éve Igaly Diána szerezte a magyar sportlövészet legutóbbi olimpiai érmét, tehát a mostani a bronzérmed egyszerre szenzációs és történelmi eredmény!

Nem is lehetnék ennél boldogabb! Azt sem mondom, hogy „ennél jobb helyezés is lehetett volna”, mert ez is megríkatott… Azért jöttem, hogy érmet nyerjek, és ezt a célt a végletekig hajtottam. Meglett az eredménye: nagyon fontos ez a medál a karrieremben, úgy érzem: megtérült az eddigi munkám.

Pedig a döntő kicsig döcögősen indult, aztán viszont egyenletes teljesítményt nyújtottál.

Igen, sajnos voltak olyan sorozataim, amelyekben hiába lőttem tízest, nem lettek találataim, mert 10.2-től értékelik annak. Nekem 10.0-áim, 10.1-eim voltak, ám nem engedtem meg, hogy ezek letörjenek. Azon voltam, hogy a lehető legjobb technikámat hozzam ki magamból, és csakis ehhez ragaszkodjak, semmi mással ne törődjek.

Megedzett, hogy a kvalifikáció legvégén jutottál ki egyáltalán Párizsba?

Szerencsére nem az utolsó utáni, hanem az utolsó előtti pillanatban sikerült megszereznem a kvótát, és ha nem így lett volna, a világranglistáról akkor is kijutottam volna. Biztos voltam abban, hogy itt leszek, ebben nem volt kétség – szerencsére másban sem. Igaz, hogy végig kellett versenyeznem a ciklust a kijutásért, ez viszont az előnyömre vált, mert végig ott voltam, a döntők közelében jártam vagy érmet is nyertem akár. Éreztem, hogy benne van a kezemben ez az eredmény – az alapversenybeli és a döntős is. Az itteni versenyzés során sem férkőzött a gondolataimba, hogy ne sikerülne, csakis arra gondoltam, hogy meg fogom csinálni.

Segített, hogy a minapi nyolcadik helyed után is optimista maradtál?

A tíz méteres döntőben az segített nagyon sokat, hogy megéreztem a helyszín hangulatát, megtapasztaltam a körülményeket, fényeket, lőállásokat, amik minden pályán mások. Jó pluszt adott az is, hogy ismét az első helyen jutottam a fináléba, sőt, olimpiai rekordot állítottam be, aminek külön örülök, hogy még egy helyen fel lesz tüntetve a nevem.

A mentális felkészülésed különbözött a 10, illetve 25 méteres döntő előtt, vagy ezúttal bőven elég önbizalmat adott, hogy ez a fő számod, amiben ráadásul alapversenybeli olimpiai csúccsal jutottál a fináléba?

Sok pluszt adott a 10 méter előtt is, hogy elsőként jutottam be, ugyanakkor 25-ön mindig kicsit jobb vagyok… Amúgy nem különbözött a felkészülés, ugyanazt csináltam és ugyanarra gondoltam.

Mi járt a fejedben akkor, amikor szétlövésben kellett részt venned a biztos éremért?

Egyrészt az, hogy odaállok és még ötöt lövök, másrészt az, hogy itt az alkalom arra, hogy megszerezzem az érmem, akármilyen színűt is. A szétlövésekben jó vagyok, amikor kiélezett a helyzet, meg tudom csinálni: többször mentem már tovább szétlövésből négy vagy öt találattal, ezúttal is tudtam, hogy az én akaratom fog érvényesülni, és az lesz, amit én szeretnék.

Amikor így lett, és bebiztosítottad az érmet, az jelentett könnyebbséget?

Végig kemény maradtam, és habár megnyugvást adott, hogy már csak hárman álltunk ott és nem kellett az érmen izgulni, ugyanakkor tudtam azt, hogy akár még jobb is lehet… Próbáltam rátenni még egy lapáttal, ám sajnos három találattal végeztem az utolsó sorozatomban. Viszont ez sem rontotta el a kedvem, nagyon boldog vagyok!

Ez a siker ad egy új lendületet a pályafutásodnak?

Abszolút, mert kemény munka áll mögöttem, akár az elmúlt hónapokat, akár elmúlt éveket, akár a teljes olimpiai ciklust nézzük. Nem hiszem, hogy ennek itt vége szakadna, úgyhogy most egy kis pihenő, aztán visszatérek a munkához, és még keményebben folytatom!

Miként élted meg, hogy nem Párizsban, hanem a fővárostól háromszáz kilométerre versenyeztetek, és az itteni faluban laktok?

Jó lett volna Párizsban versenyezni. Így, hogy messze voltunk, kicsit csendesebben alakult az életünk, jobban hasonlított a szokásos világversenyeinkre, ami végülis lehet, hogy segített valamelyest.

Akkor most jöhet Azahriah zenéje, a szilvás csoki és a Balaton?

A csoki úgy igaz, hogy az Anthon Berg szilvás-marcipános csokija a nyerő – illetve bármelyik marcipános! A Balaton pedig… igen, nagyon szeretem, egy kilométerre élek a Balaton partjától, és nagyon hiányzik, úgyhogy amint tehetem, hazamegyek és le a partra!

Az éremmel együtt?

Természetesen!