Ugrás a tartalomra »

countdown_olimpianapja2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Márton Anita - biztató idénykezdet szabadtéren

Az olimpiai bronzérmes Márton Anita kiváló, 19.63 méteres – világranglista-első – eredménnyel győzött a montenegrói nemzetközi súlylökőviadalon. A mostani eredményéről mindent elárul, hogy ennél csak egyszer, a riói olimpiai döntő hatodik sorozatában ért el jobbat, amikor 19.87 méterig repítette a súlygolyót.

A 28 éves magyar klasszis elmondta, hogy a vasárnapi volt a jubileumi tizedik verseny Podgoricában, ahol ezt megelőzően szokásához híven ezúttal is két hétig edzőtáborozott.

Márton Anita kiváló sorozatot produkált. Első, 17.77 méteres kísérlete után ugyanis másodikra 18.68-at, harmadikra pedig 19.11-et ért el, s már ezzel a lökésével megjavította az általa tartott, 18.84-es versenycsúcsot. A folytatásban 18.51 méter következett, ötödikre pedig 19.46, legjobbját, a 19.63 métert – a tőle megszokott módon – utolsóra érte el.

„A fedett szezon után volt egy versenyem szabadtéren, a dobó Európa-kupa, rögtön az Európa-bajnokság után, de gyakorlatilag ez volt a nyári szezon első versenye – mondta a Békéscsabai AC versenyzője. – Nagyon jól sikerült az edzőtábor. Mindent maximálisan sikerült elvégezni, amit az edzőm eltervezett. Ez a kezdés több mint biztató, hiszen háromszor löktem tizenkilenc méter felett, ráadásul életem második legjobb eredményével győztem, és még csak a szezon elején vagyunk, nemrég fejeztük be az alapozást.”

A márciusban fedett Eb-bajnoki címét megvédő Márton Anita legközelebb hétfőn, Bariban lép dobókörbe, majd május 5-én a dohai, május 13-án pedig a sanghaji Gyémánt Liga-viadalon vesz részt. 

(MTI-MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)

Kapcsolódó

Hódosi Sándor 60 éves

MOB-Média/Szalmás Péter

Hatvan esztendős Hódosi Sándor olimpiai és világbajnok kajakozó, a szöuli aranynégyes tagja.

20260312_szoul_k4__007.jpg
Olimpiai események és kutatás-ismertetés a szakmai bizottság napirendjén

 

MOB-Média/Balassa Balázs

A sportszakmai bizottság elfogadta a téli olimpia beszámolóját, témái között egészen Los Angelesig tekintett. Az ülés napirendjén egy kutatás ismertetése is szerepelt, melynek fókuszában a kettős karrier áll.

sportszakmai-20.jpg
Elhunyt Bikár Péter olimpikon jégkorongozó

Életének 81. esztendejében elhunyt dr. Bikár Péter négyszeres magyar bajnok, 92-szeres válogatott jégkorongozó, a BVSC, az FTC és a Budapesti/Székesfehérvári Volán csatára – adta hírül a Magyar Jégkorong Szövetség.

bikar_peter_jegkorong43.jpg
Infoartnet