Kiengedték a kórházból Miklós Editet

Miklós Editnek szimpatikus a pjongcsangi pálya

2017. 03. 22.
Megosztás


Alig több mint két hónappal súlyos térdsérülését követően megkezdhette az erőnléti edzéseket az alpesi síző Miklós Edit. Szerdán a MOB Irodában is járt és jó hírekkel szolgált a rehabilitációja állásáról.

„Voltam ellenőrzésen, az orvos pedig meg volt elégedve, így engedélyezte, hogy megkezdjem az erőnléti tréningeket” – jelentette ki a lesiklásban olimpiai hetedik magyar versenyző.

A 28 éves csíkszeredai születésű síző arról számolt be, hogy a bal térde már 100%.ig egészséges, de most már a jobb is 70%-ig terhelhető.
„Ha minden megfelelően alakul, akkor szeptemberben állhatok újra sílécre. Addig még egy hónapig otthon készülök, ami most már a gyógytorna mellett edzésekből is áll. Aztán újra kontrollra utazok” – mondta Miklós Edit, hozzátéve, hogy súlyos sérülése ellenére többnyire jó lelki állapotban van.

Elárulta: sérülése után is követte a világkupa-futamokat televízión keresztül, s bár sajnálja, hogy nem próbálhatta ki a 2018-as, pjongcsangi téli olimpia lejtőjét, szerinte „szimpatikus a pálya nagy ívekkel, amiben nincsenek nagy letörések”. A következő idényre vonatkozó céljaival kapcsolatban úgy fogalmazott, az elsődleges most, hogy teljesen meggyógyuljon.

Miklós Editnek január 15-én, az ausztriai Altenmarkt-Zauchenseeben rendezett lesikló versenyt megelőző hivatalos edzésen egy jobb kanyarban szétcsúszott a lába, majd nagyot esett, egyik léce ráadásul nem oldott le és a havon csúszva nekisodródott egy kapunak is. Mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol kiderült, hogy a jobb térdében a keresztszalag-szakadás mellett egy csontdarab letört, továbbá porcsérülést is szenvedett, illetve a bal térdében is sérültek a szalagok. Egy Innsbruck melletti magánklinikán még aznap megoperálták.

(MTI-MOB)