Ugrás a tartalomra »

countdown_olimpianapja2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Módos Pétert levette a lábáról a pécsi közönség

Az olimpiai bronzérmes Módos Pétert a PMFC-DVSC labdarúgó bajnoki előtt köszöntötte a mecsekaljai közönség.

A londoni érmes meghatottan nyilatkozott a találkozó után:
„Eljátszották a tiszteletemre a himnuszt, elmondhatatlanul jó érzés volt. Vastapsot kaptam abban a városban, ahol korábban tanultam. Szép estét szereztek nekem a pécsiek. Köszönöm!” – mondta a birkózó, aki sokat nem pihent London után, hiszen már megkezdte az edzéseket.

„Nincs idő lazsálni. A londoni olimpia egy fontos állomás volt. Mostantól minden erőmmel azon leszek, hogy kijussak a riói játékokra, és onnan egy fényesebb éremmel térjek haza” – tette hozzá Módos, aki a PMFC-MATIAS összecsapását is elemezte egy kicsit.

„Jól játszottak a fiúk, egészen a hajráig vezettek, és a végén fordított a Loki. Úgy éreztem magam a lelátón, mint amikor 2 másodperccel a vége előtt megpörget az ellenfél, és elvesztem a meccset. Sajnálom a srácokat, egyben sok sikert kívánok nekik. Pécs – és Baranya – megérdemli, hogy jó focicsapata legyen”.

A labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójában a Pécs 3-2-re kikapott a címvédő hajdúságiaktól. Módos Péter szigetvári születésű, ezért a PMFC ügyvezetője, Elbert Gábor kezdeményezésére úgy döntöttek a baranyai megyeszékhelyen, hogy a mecsekaljai stadionban külön köszöntik az érmes olimpikont.

(Fotó: MOB)

Kapcsolódó

Hódosi Sándor 60 éves

MOB-Média/Szalmás Péter

Hatvan esztendős Hódosi Sándor olimpiai és világbajnok kajakozó, a szöuli aranynégyes tagja.

20260312_szoul_k4__007.jpg
Elhunyt Bikár Péter olimpikon jégkorongozó

Életének 81. esztendejében elhunyt dr. Bikár Péter négyszeres magyar bajnok, 92-szeres válogatott jégkorongozó, a BVSC, az FTC és a Budapesti/Székesfehérvári Volán csatára – adta hírül a Magyar Jégkorong Szövetség.

bikar_peter_jegkorong43.jpg
Olimpiai események és kutatás-ismertetés a szakmai bizottság napirendjén

 

MOB-Média/Balassa Balázs

A sportszakmai bizottság elfogadta a téli olimpia beszámolóját, témái között egészen Los Angelesig tekintett. Az ülés napirendjén egy kutatás ismertetése is szerepelt, melynek fókuszában a kettős karrier áll.

sportszakmai-20.jpg
Infoartnet