Ugrás a tartalomra »

countdown_olimpianapja2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Nagy csata után győzelem párosban Sencsenben

Babos Timea győzelemmel kezdett az 500 000 dollár összdíjazású sencseni WTA-versenyen: Petra Martic oldalán három játszmás mérkőzésen nyert párosban és ezzel bejutott a negyeddöntőbe. A 2. helyen kiemelt magyar-horvát kettős 75 perc alatt múlta felül a Luksika Kumkhum-Csiang Vang duót a kínai tornán.

Babos és Petra Martic a verseny 2. kiemeltje, de ez a 26 perces első szettben még nem érződött…Persze az is igaz, hogy a magyar és a horvát játékos először játszott együtt, kellett egy kis idő, amíg belelendültek a mérkőzésbe.

A thaiföldi-kínai kettős az első játszmában gyorsan jelentős előnybe került, a duplabrék (4:0, majd 5:1) mindent eldöntött. Kumkhum és Csiang 5:2-nél 15-re szerválta ki a szettet.

A 37 perces második játszmában Timi és Martic már 5:1-re is vezetett, úgy tűnt, sima egyenlítés következik. Az ellenfél azonban kétszer brékelt ezután, feljött 5:4-re, adogatott az egyenlítésért. Szerencsére ekkor ismét a második helyen kiemelt páros vette át az irányítást, 30-ra vette el riválisa szerváját, jöhetett a mindent eldöntő rövidítés.

A tie-break 5-5-ig nagyon szoros volt, mindkét kettős vezetett már minibrékkel. Timi és Martic 6-6 után viszont egyértelmű fölénybe került és a vártnál nehezebben ugyan, de kiharcolta a továbbjutást. A magyar-horvát duó következő ellenfele az Estrella Cabeza Candela-Alexandra Dulgheru (spanyol, román) vagy a Ljudmila Kicsenok-Nadija Kicsenok (ukrán) páros lesz.

SHENZHEN OPEN 2014 (500 000 DOLLÁR), KEMÉNY PÁLYA, PÁROS, 1. FORDULÓ
Babos Tímea, Petra Martic (magyar, horvát, 2.)-Luksika Kumkhum, Csiang Vang (thaiföldi, kínai) 2:6, 6:4, 10-6

(Forrás: babostimea.hu)

Kapcsolódó

Olimpiai események és kutatás-ismertetés a szakmai bizottság napirendjén

 

MOB-Média/Balassa Balázs

A sportszakmai bizottság elfogadta a téli olimpia beszámolóját, témái között egészen Los Angelesig tekintett. Az ülés napirendjén egy kutatás ismertetése is szerepelt, melynek fókuszában a kettős karrier áll.

sportszakmai-20.jpg
Hódosi Sándor 60 éves

MOB-Média/Szalmás Péter

Hatvan esztendős Hódosi Sándor olimpiai és világbajnok kajakozó, a szöuli aranynégyes tagja.

20260312_szoul_k4__007.jpg
Elhunyt Bikár Péter olimpikon jégkorongozó

Életének 81. esztendejében elhunyt dr. Bikár Péter négyszeres magyar bajnok, 92-szeres válogatott jégkorongozó, a BVSC, az FTC és a Budapesti/Székesfehérvári Volán csatára – adta hírül a Magyar Jégkorong Szövetség.

bikar_peter_jegkorong43.jpg
Infoartnet