
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalos honlapján mutatta be, hogyan néznek majd ki az éremkollekciók a jövő szombaton kezdődő ifjúsági olimpián.
A Nemzetközi Fair Play Bizottság oktatási programja harmadik alkalommal szerepel az ifjúsági olimpián.
Halász Bence ifjúsági olimpiai bajnok szeretne lenni Nanjingban, aztán
megismételni Pars Krisztián londoni bravúrját.
A sport mindenkié címmel, új stábbal és műsorvezetővel újraindul a Magyar Olimpiai Bizottság utánpótlás-magazinja a Sport1 televízió-csatornán. Az első adás kezdésének időpontja: augusztus 10., reggel tíz óra.
"Kiváló formában utazhat Nanjingba Tolnai Zsanett! Kerékpáros tanítványom korosztályában megnyerte az Olimpiai Reménységek Versenyét, ez mindenképp bíztató az augusztus közepén kezdődő ifjúsági olimpia előtt" - nyilatkozta a KSI-Csepel SE versenyzőjéről Somogyi Miklós, a Nanjingba készülő bringás csapat vezetője.
A brit válogatott hatalmas izgalmakkal tarkított legyőzése után kedden a fehérorosz gárda várt a magyar U16-os lány csapatra a budapesti Európa-bajnokság elődöntőjében, amelyen salakra lépett a nanjingi ifjúsági olimpián is szereplő Stollár Fanny.

Zs. Tóth Anna öttusázó bizakodva várja a nanjingi ifjúsági olimpiát, azt illetően viszont nem mer jóslásokba bocsátkozni, milyen eredménnyel lenne elégedett.
Kazi Tamás, Móricz Bálint, Kaptur Éva, Kéri Bianka és Márton Anita is duplázott a 119. atlétikai országos bajnokság harmadik, utolsó napján Székesfehérváron.
Az ifjúsági olimpiára készülő magyar vitorlázók sikerével zárult hétvégén a Balti-tengeren megrendezett Laser Radiál korosztályos vitorlázó világbajnokság. Érdi Mária és Vadnai Jonatán egyaránt a világ legjobbja lett az U17-es korosztályban, így friss világbajnoki címmel a zsebükben utazhatnak a hónap közepén Nanjingba.

Bicsák Flóra triatlonozó futásban várja magától a legjobb eredményt az ifjúsági olimpián, és bár az úszástól tart, reméli, nem okoz csalódást Nanjingban.