A francia légiirányítók sztrájkja miatt másfél órás késéssel érkezett meg az ifjúsági és U23-as magyar válogatott a franciaországi Mantes-en Yvellinessbe, ahol csütörtöktől vasárnapig az utánpótlás korosztály kontinensviadala zajlik majd.
Budapesten, az Ikarus BSE Atlétikai Sportcentrumában kerül megrendezésre július 4-én, pénteken a Magyarország – Csehország – Szlovákia országok közötti U18 (ifjúsági) válogatott viadal.
A MOB támogatásával szombatról-vasárnapra virradó éjszaka rendezik a Hősök terén és annak környékén a Mozgás Éjszakáját. Az esemény kapcsán Siklós Erik az ATV Start Plusz című reggeli műsorában adott interjút. A MOB sajtófőnöke a szervezet munkájával kapcsolatban a Nemzetközi Olimpiai Napról, a riói olimpiáról és a nanjingi ifjúsági olimpiáról, valamint a győri EYOF-ról is beszélt.
Az első ifjúsági olimpia duplázó úszóbajnoka hétfőn, a Nemzetközi Olimpiai Napon lett a Nanjingba készülő Szilágyi Liliána mentora. Kapás Boglárka sajnálja, hogy csak egyszer lehet ifi olimpián részt venni, jól érezte magát, újra menne.
Korábbi és leendő olimpikonok, ötkarikás bajnokok, sportvezetők, az Olimpiai Mozgalom képviselői közösen ünnepelték a TF Szoborkertjében a Nemzetközi Olimpiai Napot, mely a NOB megalakulásának állít emléket. Coubertin báró szobrának megkoszorúzása után a nanjingi ifjúsági olimpiára készülő sportolóké volt a főszerep.
Szombathelyen a nagy mesterre, Németh Pálra emlékeztek a róla elnevezett dobóakadémia eseményén. A viadalon utánpótláskorú és felnőtt versenyzők egyaránt pályára léptek. A fiatalok versenyében az aktuális rekorddöntő a nankingi ifjúsági olimpiára készülő Halász Bence volt.
Jól alakul az éve Koleszár Zoltánnak, a paksiak 17 esztendős kenusának. Miután múlt héten a válogatón kiívta az ifi olimpiai részvételt, hétvégén a maraton Eb-n kétszer is dobogóra állhatott.
Meglepetésként érte a hír a Magyar Kosárlabda Szövetséget, miszerint mind a lányok, mind a fiúk indulhatnak a nankingi olimpia 3x3-as kosárlabdatornáján.
Az már korábban eldőlt, hogy Magyarországot egy-egy fiú és lány képviselheti a nankingi ifjúsági olimpián. A kvótát kontinentális kvalifikációs versenyen, a budapesti világbajnokságon és a világranglistáról lehetet megszerezni.

Immár végleges azoknak az úszóknak a névsora, akik rajthoz állhatnak a nankingi ifjúsági olimpián augusztusban.