![]()
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság mély szomorúsággal tudatja, hogy 99 éves korában elhunyt Flor Isava-Fonseca, a NOB tiszteletbeli tagja.
![]()
Napra pontosan egy év múlva, 2021. július 23-án kezdődik az elhalasztott tokiói olimpiai játékok.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság már több mint 31 milliárd forint, azaz 100 millió amerikai dollár pénzügyi támogatást nyújtott a nemzeti olimpiai bizottságoknak és nemzetközi sportszövetségeknek a koronavírus-pandémia kitörése óta.
![]()
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság újabb elismerést kapott az Olimpia Házáért. A NOB új Lausanne-i székháza elnyerte az Egyesült Államok Környezettudatos Építési Egyesületének (USGBC – US Green Building Council) 2020-as európai vezetőségi díját. A LEED Platinum bizonyítványával is rendelkező Olimpia Háza egyike a világ legfenntarthatóbb épületeinek.

Az ENSZ közgyűlése július 6-án megerősítette, hogy a 2020-as tokiói ötkarikás játékokra vonatkozó olimpiai fegyverszünet 2021. július 16-tól (7 nappal az olimpia nyitóünnepsége előtt) 2021. szeptember 12-ig tart majd (7 nappal a paralimiai játékok vége után). Az „egy békésebb és jobb világ felépítése a sporton és az olimpiai eszmén keresztül” elnevezésű határozatot eredetileg 2019. decemberében egyhangúlag fogadta és támogatta 186 az ENSZ 193 tagállamából. Ugyanakkor a fegyvernyugvás dátumait a XXXII. olimpia 2021-re történő halasztásának megfelelően módosítani kellett.
![]()
A sportolók fejlődéséhez és támogatásához kapcsolódó missziójának részeként a NOB, az Intellel karöltve, az Athlete365-közösségen keresztül tovább bővíti a sportolóknak szánt életvezetési, mentorálási, tanulási és fejlesztési szolgáltatásait.
![]()
Június 30-án a Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége (GAISF), a Nemzetközi Olimpiai Bizottság támogatásával bejelentette a sustainability.sport elnevezésű, olyan fenntarthatósági problémáknak szentelt weboldal létrejöttét, mint amilyen a klímaváltozás, a gazdasági egyenlőtlenség és a társadalmi igazságtalanság.
![]()
A menekültek világnapján Yiech Pur Biel, a 2016-os riói ötkarikás játékokon résztvevő első menekült olimpiai csapat tagja számol be az Egyesült Államokba vezető útjáról, valamint mesél álmáról, vagyis arról, hogy jövőre Tokióban másodszor is szerepelhessen az olimpián.
![]()
Öt kontinens, 20 időzóna, rengeteg olimpiai bajnok, olimpikon, feltörekvő reménység, fiatal és idős rajongó, 24 órás digitális edzés – így lehetne összefoglalni a nagy sikert arató június 23-i online kampányt, amely során a sportolók, bajnokok és a menekültekből álló olimpiai csapat tagjai azt tették, amire az olimpiai világnap hivatott tenni: megmozgatni az embereket.
![]()
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság, az Egészségügyi Világszervezet, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezete közös, #HEALTHYTOGETHER névre keresztelt kampányt indított, amely keretében egyéneket és közösségeket bátorítanak arra, hogy sportoljanak és fedezzék fel a sport örömét egészségük megőrzése érdekében a pandémia idején.