Női kézilabda: Ötven évet késett az igazi ünneplés!

Török Bódog edzőnk semmit nem bízott a véletlenre a világbajnoksàgra történő felkészülés soràn. A fizikai felkészülés a Mátrában történt, ahol erőltetett menetben, a teljes kimerültség határáig gyűrtük a kilométereket hegynek fel, hegynek le azért, hogy  később túléljük a  tatai nagy tókörüli futásokat és a napi három edzéssel végtelennek tűnő edzőtáborozásokat.   

Azokban az években salakos pályán zajlott a bajnokság. Bódog megszervezte, hogy a  Kisstadionban, padlón játszhassunk, szokjuk a vb-n várható talajt. Fortuna Istenasszonya és Gurics Erzsike kigurította a csapat elé a Dortmundba vezető, piros szőnyeget. 

A többi már törtenelem, Magyarország először és a mai napig utoljára világbajnok lett. Az ismert okok (Hanus Ágnes akkori szóhasználattal disszidált) miatt a diadalmenet Budapesten sajnos csak a pályaudvarig tartott. 

Dortmund 2015… És eljött az 50 éves megemlékezés napja Dortmundban, amely olyan volt, mint amilyennek 1965-ben, Budapesten kellett volna lennie.  A Magyar Kézilabda Szövetség gáláns jóvoltából megvalósult Lengyel Erzsi ötlete, kiutazhattunk Dortmundba, a vb-döntő színhelyére, a Wesfalen-Halléba.

Budapesten ünnepi vacsorával kezdődött az “ünnepségsorozat”, ahol a Suti Endre által tervezett, dekoratív emlékérmeket adták át a jàtekosoknak. Majd a NOB által felajánlott busszal nekivágott a csapat az 1000 kilométeres útnak, gyönyörű ifjúságunk legnagyobb sportsikerének szinhelye, Dortmund felé. Megérkezve  a  Westfaleni Handbalverbondba, ott   Homovics Zsolt  es Udo Fricke meleg fogadtatásban részesítette a csapatot és pezsgővel koccintva, megemlékeztek a mi  évfordulónkról.

A Westfalen Halle igazgatónője, Sabine Loos ajándékokat adott át, ezek után több német fényképész, többek között a “"Handballwoche” prominens riportere kíséretében elmentünk a csarnokba, a döntő egykori színhelyére. Kibontottuk a nemzetiszínű zászlót, piros-fehér-zöld színű labdákkal dobálgattunk. Boldogok és meghatottak voltunk, mi nyolcan, akik bekerültünk az “utazó keretbe”,  akik a sors kegye folytán még ott állhattunk egykori sikerünk színhelyén.

Többi játékostársunk emlékét a magunkkal vitt tabló fényképei őrzik.

"Mindenki egyért, egy mindenkiért" volt a hangulat, szerettük egymást, örültünk egymásnak ugyanúgy, mint 50 évvel ezelőtt. Az, hogy akkor “olyanok” voltunk, most meg  “ilyenek”, senkit nem érdekelt. Cseh Péter, az MKSZ fotósa meg is örökítette az eseményeket. A  fényképeket feltette az MKSZ weboldalára, ahonnan a képek gyors tempóban a facebookon is megjelentek, ahovà megszámlálhatatlan pozitív reakció érkezett. Szívmelengető érzés, hogy ma, 50 év után is vannak barátaink és ismerőseink, akik ugyanolyan büszkék egykori sikereinkre, mint mi vagyunk.

(Ignácz Ilona/Belgium, fotó: MKSZ/Cseh Péter)