Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Wigginséknek nyilatkozniuk kell a doppingról, sorra hátrálnak ki a szponzorok Armstrong mögül" />
Az idei Tour de France-győztes és időfutam olimpiai bajnok Bradley Wigginst (a képen) is alkalmazó Sky csapat minden kerékpárosát arra kötelezi, hogy aláírjon egy nyilatkozatot, amely szerint soha nem doppingolt.
Samsung Sport: Risztov Éva, augusztus hónap sportolója !" />
Risztov Éva, a 10 kilométeres nyíltvízi úszás londoni olimpiai bajnoka végzett az élen a Magyar Olimpiai Bizottság és a SamsungSport.hu közös szavazásán, amely az augusztus hónap legjobb magyar sportolójának járó díjról döntött.
Kínai tanácsadó segíti a magyarokat " />
A kínai Zhang Jing szakmai tanácsadóként segíti a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók felkészülését, az első felmérő a hétvégén Calgaryban sorra kerülő Világkupa lesz.
Kovács Niki ismét a férfiak pódiumán" />
Legeredményesebb női gyorsasági motorversenyzőnk ismét bizonyította, hogy helye van a versenypályákon, még akkor is, ha erre idén nagyon kevés lehetősége volt.
Triscsuk Krisztina letette a magyar állampolgári esküt" />
Tirscsuk Krisztina játékra számít a magyar női kézilabda-válogatott kapitánya, Karl Erik Böhn.
A Montpellier felfüggesztette Nikola Karabatic szerződését" />
A bundabotrányba keveredett francia bajnok Montpellier felfüggesztette Nikola Karabaticnak, az ügyben érintett olimpiai, világ- és Eb-győztes játékosa szerződését.
Cseh edző vezeti a Fehérvár hokicsapatát" />
A cseh Jan Nelibát nevezték ki az osztrák jégkorong-bajnokságban (EBEL) szereplő Sapa Fehérvár AV19 vezetőedzőjévé; megbízatása március 31-ig szól.
Már a 27. érménél jár Hosszú Katinka" />
Hosszú Katinka az orosz fővárosban is remekelt, ahol az úszók rövidpályás Világkupa-sorozatának negyedik versenyét rendezik szerdán és csütörtökön.
Marko Vujin – Nagy László dobópárbaj a csütörtök esti BL rangadó középpontjában" />
Marko Vujin a magyar bajnoki idény végén békével és barátsággal köszönt el Veszprémtől, ahová szerdán délután sem haraggal tért vissza, hanem sokkal inkább becsvággyal és a győzni akarás rá mindig jellemző harciasságával.
Jó magyar kezdés az asztalitenisz Eb-n" />
A hat magyar, illetve magyar érdekeltségű páros közül öt szerepelhet a 32-es főtáblán a dániai Herningben szerdán megkezdődött asztalitenisz Európa-bajnokságon.