Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Sima vereség a horvátoktól" />
Idegenbeli vereséggel folytatta az Európa-bajnoki selejtezősorozatot pénteken a magyar férfi kosárlabda-válogatott, amely harmadik mérkőzésén 89-65-re kikapott Horvátországtól Eszéken.
Debrecenben folytatja Biczó Bence" />
A Debreceni Egyetemen tanul tovább és a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola versenyzőjeként folytatja pályafutását szeptembertől Biczó Bence ifjúsági olimpiai bajnok úszó.
Armstrongot megfosztják hét Tour-győzelmétől" />
Megfosztja hét Tour de France-győzelmétől Lance Armstrongot az amerikai doppingellenes ügynökség (USADA), a szervezet helyi idő szerint csütörtök éjjel bejelentette, hogy a kerékpárost örökre eltiltja a versenyzéstől, mert a sportoló úgy döntött, nem védi magát a doppingvádakkal szemben.
Elhunyt a világbajnok brazil kapus" />
Hetvennégy esztendős korában Sao Paulóban elhunyt Félix, az 1970-es labdarúgó-világbajnokságon aranyérmes brazil válogatott kapusa.
Csötönyi Sándor értékelte az olimpiai ciklust" />
Már eltelt egy kis idő London óta, így eljött az ideje annak, hogy kiderüljön, az elmúlt négy év eredményei mennyit is érnek Harcsa Zoltán (75 kg) olimpiai pontszerzése fényében.
Rátgéber: még három győzelem kell az Eb-hez" />
Rátgéber László szövetségi kapitány szerint a férfi kosárlabda-válogatottnak a hátralévő hatból még négy nyerhető mérkőzése van az Európa-bajnoki selejtezőkön, s ha abból hármat megnyer, akkor kijuthat a 2013-as Eb-re.
Varga Tamás nem mondja le a válogatottságot" />
Varga Tamás úgy véli, hogy a londoni olimpia ötödik helyéért vívott, a spanyolok ellen megnyert mérkőzés volt a búcsúmeccse a vízilabda-válogatottban, de – mint a Nemzeti Sportnak elárulta – nem mondja le a válogatottságot, mert...
Kammerert már meggyőzték, most jön Kati néni" />
Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakos a londoni ezüstérem után enged a társak unszolásának, és nem hagy fel a kajakozással.
Biztosan lesz magyar a US Open második fordulójában" />
Elkészült a jövő hétfőn kezdődő amerikai nyílt teniszbajnokság sorsolása.
Bajnokok Ligája: a Veszprém 3, a Szeged 4 meccset játszik itthon az ősszel" />
Az MKB Veszprém és a Pick-Szeged is megegyezett őszi ellenfeleivel, így mindkét csapat számára kialakult a végleges hazai program a férfik kézilabda Bajnokok Ligájában.