Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Négy magyar a férfiak EB döntőjében" />
A nők után a férfiak versenyében is mind a négy magyar induló bejutott a döntőbe a Szófiában zajló öttusa Európa-bajnokságon.
Bolt lemondta Monacót, már nem áll rajthoz London előtt" />
Lemondta a részvételét a monacói Gyémánt-liga viadalon Usain Bolt.
Másodszorra is vereség az amerikaiaktól" />
Hatgólos (14–8) vereséget szenvedett az Egyesült Államokban turnézó, londoni olimpiára készülő magyar női vízilabda-válogatott a vendéglátó amerikai csapattól.
Hangolás Párizsban, hajrá Balatonfűzfőn – Turi titkolózik…" />
A debreceni Európa-bajnoki diadalsorozata után Cseh László azonnal jelezte, hogy néhány héttel az olimpia előtt egy nemzetközi versenyen még szeretné kipróbálni magát, illetve olyan helyzetbe kerülni, amit egy versenyszerű edzésen sem lehet kialakítani.
Hét év után ismét Budapesten a díjugrató Nemzetek Nagydíja" />
Jövő hét pénteken, hét év után rendezik meg ismét Budapesten a díjugrató Nemzetek Nagydíját, vasárnap pedig Budapest Nagydíj néven Világkupa-fordulóra is sor kerül a Nemzeti Lovardában.
Berki Krisztián londoni szeren gyakorol" />
Megérkezett a világbajnok Berki Krisztián új lóteste, amely jóval puhább, mint az előző, és vélhetően ilyen típusú lovon versenyzik majd Londonban.
Elhunyt Jim Drake, a szélvitorla atyja" />
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Jim Drake, a windszörf feltalálója.
London 2012: Dani Alves kimaradt, Marcelo utazhat az olimpiára" />
Mano Menezes, a brazil labdarúgó-válogatott szövet6ségi kapitánya kihirdette 18 fős utazó keretét a londoni olimpiára.
London 2012: Dudás Miklóssal teljes a kajak-kenu csapat" />
Dudás Miklós a szerdai, második válogatón is győzni tudott Szegeden, így ő indulhat a férfi kajak egyesek 200 méteres távján a londoni olimpián.
Mind a négy magyar nő döntős az Eb-n" />
Mind a négy magyar induló bejutott a női verseny pénteki döntőjébe a Szófiában zajló öttusa Európa-bajnokságon.