Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Szépített a Szombathely a kosárdöntőben" />
A Falco csütörtökön, hazai pályán 106-98-ra legyőzte a címvédő Szolnokot, így 2-1-re szépített a férfi kosárlabda NB I döntőjében, mely az egyik fél harmadik sikeréig tart.
Újabb klasszis búcsúja, Valkai Ágnes visszavonul" />
Benedek Tibor visszavonulása után egy nappal újabb klasszis magyar vízilabdázó jelentette be, hogy felhagy a játékkal, igaz, női vonalon: a világ- és Európa-bajnok, korábbi válogatott Valkai Ágnes is búcsúzik az élsporttól.
Marosiék kiestek Brüsszelben" />
Marosi Katalin (a képen) és Darija Jurak kikapott a negyeddöntőben a Katerina Bondarenko, Monica Niculescu párostól a 637 ezer dollár összdíjazású, brüsszeli salakpályás tenisztornán.
Magyar aranyeső Debrecenben" />
A csütörtöki döntők előtt köszöntötték az uszodában Áder János, köztársasági elnököt, aki Borkai Zsolttal,a MOB elnökével, Nory Kruchten LEN elnökkel, Gyárfás Tamás, MUSZ elnökkel és Kósa Lajos, Debrecen polgármesterével közösen szurkolta végig a nap döntőit.
Jó magyar teljesítmények csütörtök délelőtt" />
Jól szerepeltek a magyarok a debreceni úszó Európa-bajnokság csütörtök délelőtti műsorában, többségük elődöntőt vagy döntőt érően teljesített.
Megvan a férfi kvóta , Parti utazhat Londonba" />
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) május 23-án hivatalosan közzétette a londoni olimpiára hegyikerékpározásban kvalifikációt szerző nemzeteket.
Cseh László mesternégyessel és Európa-bajnoki csúccsal Phelps nyomában" />
Nehéz csatában kiérdemelt győzelemmel és Európa-bajnoki csúcsot érő idővel győzött szerdán este Debrecenben Cseh László a 200 méteres vegyes úszásban, és ezzel – most már kimondható – magabiztosan igazolta a papírformát.
Hivatalosan is halhatatlan lett Magyar Zoltán" />
Hivatalosan is tagja lett a tornasport legendás alakjait felvonultató Halhatatlanok Csarnokának a lólengésben kétszeres olimpiai bajnok Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke.
Visszavonul a 72-szeres magyar válogatott" />
Békéscsabán rendezik hétvégén az országos serdülő röplabdabajnokságot, ahol vasárnap gálamérkőzésen búcsúzik a profi játéktól a 72-szeres válogatott Fésűs Erzsébet.
Sidi 10. , Karmacsi 23. a müncheni Világkupán" />
A londoni olimpiára készülő Sidi Péter a tizedik helyen végzett a férfi légpuskások között a müncheni sportlövő Világkupa-verseny szerdai nyitónapján.