Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Borkai Zsolt nyitotta meg Balatonfüreden az idei vitorlás szezont" />
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke nyitotta meg szombaton az idei vitorlásszezont Balatonfüreden, ahol a hagyományoknak megfelelően évadnyitó versenyt is rendeznek.
Mindhárom olimpiai súlycsoportban a 32 között a magyarok" />
Az 51 kg-os, olimpiai kategóriában szereplő Ancsin Katalin győzelemmel mutatkozott be szombaton a kínai Csinhuangtaóban zajló női kvalifikációs ökölvívó-világbajnokság szombati napján.
Európa-bajnokság a Magyar televízió képernyőjén, Románia a csapat bajnok" />
Hosszú idő után újra a Magyar televízió képernyőjén látható a tornászok brüsszeli női Európa-bajnoksága.
Jakab a 32 között búcsúzott, Lovast a nyolcaddöntőben állították meg" />
Nem lesz ott a magyar női válogatott az olimpia mezőnyében (balról: Lovas Petra, Póta Georgina, Tóth Krisztina)
Jakab János kikapott az első főtáblás mérkőzésén, azaz nem jutott be a legjobb 16 közé az asztaliteniszezők utolsó olimpiai kvalifikációs versenyén, a dohai világselejtezőn, így eldőlt, hogy nem szerez kvótát a magyar férficsapatnak a londoni játékokra.
Ezüstérmes a női csapat a világbajnokságon" />
Ezüstérmet nyert a Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Tóth Adrienn összeállítású csapat a római öttusa-világbajnokságon.
A magyar csapat ötméteresekkel kapott ki a spanyoloktól, majd javított a németek ellen" />
A magyar női vízilabda-válogatott ötméteresekkel, 14–12-re kikapott Spanyolország legjobbjaitól a Siracusában zajló Világliga-selejtező első szombati mérkőzésén.
Final Four: A Pro Recco diadala, negyedik a Vasas" />
A bronzmeccset is elvesztette a Vasas; 11-7-re kapott ki a Mladost Zagrebtől.
Gyalogló-vk: Helebrandt a 64., Rácz a 80. Szaranszkban" />
Helebrandt Máté a 64., míg Rácz Sándor a 80. lett szombaton az oroszországi Szaranszkban rendezett gyalogló-világkupaversenyen.
Szilágyi Áron tizedik a madridi világkupán" />
Legjobb magyarként Szilágyi Áron a tizedik helyen végzett a férfi kardozók madridi egyéni világkupaversenyén.
Viharsebes szlovák henger, fontos norvég siker" />
A kora délutáni mérkőzéssel kezdődött meg a jégkorong-világbajnokság szombati programja: az A-csoportban Szlovákia 5–1-re legyőzte Fehéroroszországot, a B-csoportban pedig Norvégia felülmúlta Lettországot (3–0).