Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Szombathelyen felavatták Németh Pál mesteredző szobrát" />

Kilencedik alkalommal rendezte meg a Szombathelyi Dobó SE és a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület a 2009-ben elhunyt világhírű atléta mesteredző, Németh Pál emléknapját. A megemlékezésen részt vett a MOB és a Magyar Olimpiai Akadémia részéről utóbbi főtitkára, Lehmann László. Németh Pált Kulcsár Krisztián MOB-elnök a szervezőknek írt levelében méltatta. A mesteredző most felavatott mellszobra előtt az olimpiai bajnok Pars Krisztián is tisztelgett.
EYOF 2017: Csütörtök este zárul a „long list”, július 7-ig lehet nevezni" />

A résztvevő országoknak július 7-éig kell leadniuk végleges nevezésüket a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF). Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság megbízott főtitkára, a magyar csapat vezetője az M1-nek adott interjúban elmondta: az úgynevezett „long listek” leadási határideje csütörtök este, ezen minden lehetséges versenyző, edző, szakember neve szerepel, ezt szűkítik majd július elején.
Világbajnoki ezüstérmes a magyar női 3x3-as kosárválogatott - szép remények Tokióban?" />

Ezüstérmet szerzett a magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott a franciaországi Nantes-ban megrendezett világbajnokságon. A kosárlabdázás ezen szakágát júniusban vették fel az olimpia programjába.
Szólításokon bizonyíthatnak a tornász EYOF-kerettagok" />

A július 23-án kezdődő, győri rendezésű Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon résztvevő háromfős tornászcsapatokból jelenleg a hölgyeknél Fehér Nóra és Schermann Bianka, a férfiaknál pedig Mészáros Krisztofer szerzett jogot az indulásra, a teljes női és férfi együttesek névsora csak hó végén kerül kihirdetésre, ugyanis addig még több szólításon kell bizonyítaniuk.
Budapest díszpolgára lett Hosszú Katinka " />

A Fővárosi Közgyűlés ünnepi ülésén Tarlós István főpolgármester Budapest díszpolgára címet adományozott a háromszoros olimpiai bajnok úszó Hosszú Katinkának és az egykori válogatott, Európa-bajnoki bronzérmes labdarúgó Fenyvesi Máténak.
Az olimpiai ezüstérmes Boczkó Gábor lesz a vívók megbízott főtitkára" />

A Magyar Vívó Szövetség a keddi elnökségi ülésén határozott arról, hogy a párbajtőrcsapatal a pekingi olimpián ezüst-, Rióban bronzérmet szerző Boczkó Gábor lesz a szövetség megbízott főtitkára.
A Farkasréti temetőben kedden elbúcsúztatták Rudas Ferencné Antal Márta olimpiai ezüstérmes gerelyhajítót. A Vasas SC háromszoros olimpikon atlétája életének 80. évében június 5-én hunyt el.
Olimpiai érmeseink is hozták a formájukat - hétvégi összefoglaló" />

Eseménydús, éremgazdag hétvégét hagytak hátra válogatottjaink. A medálmérlegben a vívók, a judósok és az úszók „vitték a prímet”.
Cegléden elbúcsúztatták Szondy Istvánt" />

A ceglédi Széchenyi úti Kálvária temetőben hétfőn utolsó útjára kísérték Szondy István olimpiai és világbajnok öttusázót. Szondy István május 31-én, életének 92. évében hunyt el.
Felavatták a MOB Fair Play-díjas Sándor Károly sírkövét" />

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és az MTK Budapest pénteken délelőtt felavatta Sándor Károly 75-szörös válogatott csatár sírkövét a Farkasréti temetőben. Az Aranycsapat jobbszélsője 2014-ben kapott MOB Fair Play Életműdíjat.