Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
2018 kilométert utazik a láng a pjongcsangi olimpia előtt" />
A jövő évi, pjongcsangi téli olimpia megnyitója előtt 2018 kilométert utazik majd az olimpiai láng.
A kosaras lányok folytatnák a korábbi EYOF-sikereket" />
Az utóbbi két EYOF küzdelmeiben, 2013-ban és 2015-ben egyaránt a bronzérmet szerezte meg a magyar leány kosárlabda-válogatott. Az elmúlt évben az U16-os korosztályos Európa-bajnokságon a 2000/2001-es korosztály a 12. helyen végzett.
Kölcsönlakás a Játékszínben, kilenc olimpiai bajnoknak" />
Összesen 19 olimpiai aranyérmet szerzett az a kilenc fős bajnokcsapat, melynek tagjai együtt látogattak el a Játékszín előadására.
Száz nappal a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rajtja előtt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapjának szerkesztője utánajárt, hogy az indulásra esélyes fiataljaik miként tekintenek a júliusi versenyre. A kenus Molnár Csenge például tudja, hogy óriási motivációt jelent az embernek, ha hazai közönség előtt versenyezhet, és azt mondta: „a mi sportágunk olyan, hogy mindig születik meglepetés, így biztos vagyok benne, hogy alaposan meg kell majd küzdeni az EYOF-indulás jogáért.
Vb-9. az olimpikon Lovassy Krisztián" />
Az országúti kerékpározásban londoni olimpikon Lovassy Krisztián a kilencedik helyen zárt a pontversenyben a pályakerékpárosok Hongkongban zajló világbajnokságán, míg Szalontay Sándor nem jutott a legjobb 16 közé sprintben. Lovassy előzőleg 12. lett scratch-ben.
A kosaras fiúk is gőzerővel készülnek a győri EYOF-ra" />

Az U16-os fiú kosárlabda-válogatott gőzerővel készül a győri EYOF küzdelmeire. A tornára a rendező Magyarország mellett 7 csapat kapott meghívást az elmúlt évi augusztusi, lengyelországi Európa-bajnokságon elért eredményei alapján.
Nagy Konrád: Úgy érzem, 1500 méteren mindenképp ott van a helyem az olimpián " />
A pjongcsangi olimpiára és a következő évad kvalifikációs versenyeire készülő Nagy Konrád gyorskorcsolyázó a szezon végén hosszabb pihenőt kapott. Ezt kihasználva két hétre hazajött a családjához a kanadai Calgariból, de Húsvét vasárnap már utazik is vissza. Elutazása előtt adott interjút, melyben beszél a külföldi felkészüléséről, körülményeiről, a pjongcsangi kvalifikációról.
Néhány napja fejeződött be az U18-as női Európa-bajnokság a hollandiai Arnhemben, ahol 12 csapat versengett a minél jobb helyezésekért. A torna tétje nem csak az Európa-bajnoki cím megszerzése volt, hanem az első hét helyen végzett válogatott kivívta a jogot, hogy indulhasson a júliusi győri EYOF küzdelmein.
Folytatta 2015-ben megkezdett „Ötkarikás beszélgetések” című közönségtalálkozóját a Zuglói Sport és Rendezvényszervező Kft. Az idei első rendezvény díszvendége a Regőczy Krisztina – Sallay András olimpiai ezüstérmes, világbajnok, világ- és Európa-bajnoki érmes jégtánckettős volt. Az esemény helyszínét pedig első ízben a Sugár Bowling Center biztosította.
Már a tokiói olimpiára is gyűjthetnek pontokat a V4 kerékpárverseny indulói" />

Világbajnoki és olimpiai kvalifikációs pontokat is szerezhetnek az indulók a V4 kerékpárversenyen, amelynek magyar szakaszát jövő szombaton rendezik. Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Sándor Benedek, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke hangsúlyozta, a viadal az év egyik kiemelt rendezvénye lesz. A verseny egyik díszvendége a kétszeres olimpikon (Athén, Peking), világbajnoki ezüst- és bronzérmes Bodrogi László lesz.