Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Liu Shaoang összetett világkupagyőztes ezer méteren" />

A hétvégi minszki versennyel fejeződött be a 2016/2017-es idény rövidpályás gyorskorcsolya világkupasorozata. Liu Shaoang 1000 méteren megnyerte a világkupa pontversenyét, testvére, a szocsi olimpikon Liu Shaolin Sándor 500-on, továbbá az 5000 méteres váltó a harmadik helyen végzett.
Ezüstéremmel debütált a férfi pólósok új kapitánya – hétvégi összefoglaló" />

Február második hétvégéje leginkább a hazai rendezésű sportversenyekről szólt, amelyeken riói olimpikonjaink nem maradtak adósak a jó eredményekkel, érmekkel. Nézzük a legfontosabb eseményeket!
Több orosz város is rendezne nyári olimpiát" />

Kazany, Szocsi és Szentpétervár is versenghet a jövőben azért, hogy nyári olimpiát rendezzen - közölte Alekszandr Zsukov, Oroszország Olimpiai Bizottságának elnöke, aki hozzátette: mindhárom város megfelelő házigazdája lenne az ötkarikás játékoknak akár már 2028-ban.
Dobos Imre vezeti Tokió felé is a súlyemelőket" />

Dobos Imre maradt a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) elnöke. Posztján a szombati tisztújító közgyűlésen erősítették meg további négy esztendőre.
A riói olimpikont is köszöntötték a kerékpárosok díjátadóján" />
A Magyar Kerékpáros Szövetség a sportág legkiemelkedőbb hazai sportolóit és szakembereit köszöntötte a riói olimpia évét, a 2016-os versenyszezont lezáró díjátadó ünnepségén. Dobogóra szólították többek közt a riói 24. helyezett, háromszoros ötkarikás résztvevő hegyikerekest, Parti Andrást is.
Hosszú Katinka megkapta diplomáját riói világcsúcsáért" />
Kétezerötszáz résztvevővel – köztük megannyi fiatal iskolással – szombat délelőtt elindult az „Univer24, Az Úszás ünnepe” nevű rendezvény, melynek keretében huszonnégy órán át úsznak a kecskeméti uszodában. A megnyitón részt vett dr. Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, aki ebből az alkalomból nyújtotta át Hosszú Katinkának a FINA hivatalos diplomáját a riói olimpián 400 vegyesen úszott világrekordjáról.
Ez a szakmai stáb vezeti a magyar kajak-kenu sportot Tokióba" />

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke pénteken sajtótájékoztatón mutatta be a sportág új szakmai stábját, amely már a 2020-as tokiói eredmények alapjait hivatott lefektetni. Az öttagú csapat kapitánya, Doma Gergő, szakmai igazgató lesz, mellette Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány, Dónusz Éva, utánpótlás szövetségi kapitány, Weisz Róbert, a parakenu és maratoni szakág vezetője és Storcz Botond, a szlalom szakág sportszakmai fejlesztéséért felelős vezető viszi tovább a versenysport területét az elkövetkező négy esztendőben.
Tokiói érmekben gondolkodik a birkózók világbajnok edzője" />

Mihail Haracsura, a kétszeres világbajnok ukrán szakember szűk egy hónappal ezelőtt kezdte el a munkát a felnőtt szabadfogású válogatott edzőjeként, tehát szerzett határozott benyomásokat, s Gulyás István szövetségi kapitánnyal már a párizsi versenyen is túljutott. A Magyar Birkózó Szövetség honlapjának adott interjúban leszögezte, a magyar szabadfogásúak erőnlétével nincsen probléma, a technikát kell fejleszteni.
Magaslaton, meleg éghajlatú országokban…" />

Az ellehetetlenült dubai edzőtáborozás pótlásán még gőzerővel dolgoznak a szövetségben, ezt leszámítva viszont minden eltervezett felkészülési állomásra eljutottak, illetve el fognak jutni a budapesti világbajnokságra készülő, illetve a győri EYOF kihívása előtt álló magyar úszók.
Tokió 2020: éremesélyes férfi kardcsapat kialakítása a cél" />

Az elkövetkező időszakban az a cél, hogy sikerüljön egy olyan ütőképes csapatot kialakítani, amely sikeresen szerepel a kvalifikációs sorozatban, majd éremesélyesként lép pástra a tokiói olimpián – mondta Decsi András, a férfi kardválogatott vezetőedzője az M4 Sport pénteki Sportreggeli című adásában.