Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Sós Csaba: Az úszó utánpótlás legfontosabb eseménye 2017-ben a győri EYOF lesz" />

Az úszó utánpótlásunknak, a 2001-2002-ben született fiúknak és a 2002-2003-as lány korosztálynak a legkiemelkedőbb versenye 2017-ben a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál lesz. Ezt az úszók újonnan kinevezett szövetségi kapitánya, a háromszoros olimpikon dr. Sós Csaba fejtette ki az olimpia.hu-nak.
A háromszoros olimpikon Sós Csaba az úszók új szövetségi kapitánya" />

Megtartotta első teljes ülését a Magyar Úszó Szövetség elnöksége az újonnan megválasztott elnök, dr. Bienerth Gusztáv vezetésével. A legfontosabb döntés, hogy a szakmai munkát ezentúl egy új, héttagú edzői bizottság irányítja a szakmai alelnök, dr. Sós Csaba vezetésével, aki egyszersmind a szövetségi kapitányi posztot is betölti a jövőben. A szakember a müncheni, a montreáli és a moszkvai olimpián is tagja volt a magyar úszó-válogatottnak. Rióban a paralimpiai úszókat vezette.
Téglás Péter: A legfájóbb a pekingi távolmaradás" />

Téglás Péter, a magyar női asztalitenisz-válogatott távozó szövetségi kapitánya nagyon örül, hogy győzelemmel sikerült búcsúznia: 2005. augusztusi kinevezése után, február elsejétől távozik a posztról, s Luxemburgban folytatja a pályafutását.
A létesítményhelyzet javítása és a szakembergárda bővítése a MASZ-elnök célja" />

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) szombaton harmadik ciklusára megválasztott elnöke szerint 2009 óta sok mindent sikerült megvalósítani terveiből, a sportág vezetése jó úton halad, ám vannak még problémák, mint például a fedettpályás létesítményhelyzet, illetve a szakembergárda szűkössége.
Vívóké és kézilabdázóké A hónap műhelye-díj" />
.jpg)
Remek decemberi teljesítményüknek köszönhetően a Törekvés SE vívói nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. Ugyanekkor a negyedéves produkció a Balatonfüred férfi kézilabda-szakosztályának juttatta a csapatsportok képviselőinek járó elismerést. A közönségdíj és a százezer forintos utalvány a nagyot hajrázó Keszthelyi Kiscápák úszóié lett.
Martinek János a kapitányi szigorról" />

Martinek János, a magyar felnőtt és junior öttusa-válogatott hivatalba lépő új szövetségi kapitánya ki meri mondani, hogy 1989-ben, egy évvel azután, hogy Szöulban egyéniben és csapatban is olimpiai bajnok lett, egy félreeső helyen ébresztőnek szánt pofont kapott dr. Török Ferenc szövetségi kapitánytól. És nem is kicsit… A magyar öttusasport harmadik olimpiai bajnok szövetségi kapitánya a szigorról beszélt...
Kiengedték a kórházból Miklós Editet" />

Alig több mint egy héttel súlyos balesete után kiengedték Miklós Edit alpesi sízőt a kórházból. A magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint a 28 éves olimpiai hetedik helyezett versenyző a következő időszakban szülővárosában, Csíkszeredán gyógytornászával, Zakariás Évával dolgozik és ha a tervek szerint alakul a felépülése, akkor várhatóan szeptemberben síelhet újra.
Sportlövészet: remekeltek riói olimpikonjaink a Budapest Openen" />

Az olimpiai ötödik Sidi Péter a felnőtt puskások között nyert jó eredménnyel, míg a riói játékokon 13. Péni István a junioroknál diadalmaskodott a légfegyveres Budapest Openen, mely a második Európa-bajnoki válogató volt a 10 méteres Európa-bajnokságra.
A fiatalok felzárkóztatását sürgeti az öttusázók újdonsült szövetségi kapitánya" />

A felnőttek és a juniorok közös felkészülését favorizálja, illetve a szakági edzőké mellett „ötszámos” trénerek közreműködését is fontosnak tartja Martinek János, a férfi felnőtt és junior öttusázók új szövetségi kapitánya.
Asztalitenisz: a riói olimpikon Póta Georgina ezüstérme a hazai World Touron" />

Magyarország rendezhette a 2017-es év első World Tour-versenyét, amely nagy kínai fölényt hozott: az egyes és páros döntőkben is az ázsiai ország versenyzői diadalmaskodtak. Póta Georgina párosban ezüst-, az Ecseki Nándor, Szudi Ádám duó bronzérmet szerzett. Az esemény jó próbája volt a 2019-es budapesti olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak.